HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Portugáliában megkezdődött az elnökválasztás

t: 1049

Portugáliában megkezdődött az elnökválasztás

A nyugat-európai országban 9,6 milliónyian rendelkeznek szavazati joggal, több mint 12 ezer szavazókörzetben adhatják le voksukat. Hat jelölt szállt versenybe, de a közvélemény-kutatások a jelenleg hivatalban levő, az ellenzéki Szociáldemokrata Pártból való államfő, Anibal Cavaco Silva elsöprő győzelmét jósolják már az első fordulóban. Silva akár a voksok 60 százalékát is összegyűjtheti, míg a második helyre pályázó Manuel Alegre, a kormányzó szocialisták jelöltje csupán harmadannyi szavazatra számíthat.

Silva tíz éven át, 1985 és 1995 között volt az ország miniszterelnöke, és kitöltötte ötéves államfői mandátumát is. A korlátozott jogkörökből fakadóan az elnök elsősorban protokolláris feladatokat lát el. Végrehajtói hatásköreit igen szűkre szabta az alaptörvény, még akkor is, ha törvényeket utasíthat el, és feloszlathatja a parlamentet. Az önkényuralom megdöntése, 1974 óta Portugáliában mindig győzött a második ciklusra pályázó elnökjelölt, ráadásul csak egyszer volt szükség a második forduló megtartására.

A közvélemény-kutatásokból ítélve mit sem változtat a mostani helyzeten az, hogy Portugália az eurózónát sújtó adósságválság kellős közepén találta magát. A világválság igen súlyosan érintette az ország gazdaságát. Piaci elemzők úgy látják, hogy 2011-ben Portugália az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap mentőcsomagjára szorul.

hirado

2011.01.23. 13:03

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek