HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Az USA a 9/11-re emlékezik

t: 611

Az USA a 9/11-re emlékezik

A megemlékezésen az áldozatok rokonai felolvassák annak a 2749 embernek nevét, akik meghaltak a támadásban. A felolvasást - közép-európai idő szerint - délután háromnegyed háromkor kezdik el, mert négy éve ekkor csapódott be az első gép az északi toronyba. Közben háromszor tartanak majd szünetet: először a másik gép becsapódásának, majd a két torony összeomlásának szól a csend.

Az évfordulóról ugyanabban az időben 300, New Orleansba vezényelt New York-i rendőr is megemlékezik.

2001. szeptember 11-én terroristák térítettek el négy utasszállító gépet az Egyesült Államok légterében. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz tartozó gépeltérítők két repülőgépet a WTC két tornyának vezettek, míg a harmadik gépet a washingtoni Pentagonra irányították. A negyedik gép Pennsylvania államban, Pittsburgtől körülbelül száz kilométernyire lezuhant.

Kerékpártúra a terror áldozataira emlékezve

Egy magyar kerékpáros 2005 kilométeres túrával emlékezik meg a négy évvel ezelőtti New York-i terrortámadás áldozataira. Az egri vállalkozó vasárnap délelőtt 9 óra 11 perckor indult útnak a fővárosi Béke térről. Magyarországon kívül hét európai országon biciklizik majd keresztül, a végállomás London lesz, várhatóan szeptember 22-én.

A 12 napos túrával Zelei József egyebek mellett arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a terrorizmus elérte Európát is, így jelképesen az erőszak ellen is teker. Magyarország után Szlovákiát, Ausztriát, Németországot, Luxemburgot, Belgiumot, Franciaországot és végül az angol fővárost, Londont keresi fel, közben több száz kistelepülésen halad át, felkeresve az ottani polgármesteri hivatalokat, a fővárosokban pedig a konzulátusokat. A települések vezetőivel aláirat majd egy úgynevezett békekönyvet, de ebbe bárki - akivel a falvakban, városokban találkozik - beleírhat és üzenhet az erőszak ellen. Emellett a magyar kerékpáros békezászlót is visz magával, és egy autó is elkíséri őt, amely hungarikumokkal van tele, azokat útközben osztogatja majd a helyieknek, ezzel is népszerűsítve Magyarországot.

A túrával több dologra is fel szeretné hívni a figyelmet. Így például arra, hogy az európai utak összekötik az uniós országokat nemcsak a valóságban, hanem szimbolikusan is, így azoknak járhatóaknak kell lenniük. Azzal pedig, hogy a településeken a biciklis a helyiekkel is találkozik, azt szeretné elérni, hogy ne csak a kormányok, hanem az unióban élő kisemberek között is legyen kapcsolat. A magyar sportolóhoz egyébként helyi biciklisek csatlakoznak majd minden faluban, városban.

Zelei József Londonba a tervek szerint szeptember 22-én érkezik meg. Ott várhatóan a helyi polgármester jelenlétében 52 szál Magyarországról vitt rózsát helyez el a Victoria rakpart melletti parkban, a nyári londoni metrótámadások áldozatainak emlékére állított emlékműnél.

rtlklub

2005.09.11. 14:01

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek