HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Templomtornyot döntött, majd lakóházra zuhant a Pilatus

t: 540

Templomtornyot döntött, majd lakóházra zuhant a Pilatus

Lakóházra zuhant a ciprusi hadsereg egyik Pilatus PC-9-es gyakorló- és kiképző gépe szombaton Limassol kikötőváros közelében. A balesetben a két pilóta életét vesztette, a földön nem voltak áldozatok.

A tragédia a Limassoltól néhány kilométerre nyugatra, a brit királyi légierő akrotiri támaszpontjától pedig 5 kilométerre keletre fekvő Kolossi településen történt. Kolossinak mintegy kétezer lakosa van, a görög ciprióták mellett számos brit és német állampolgár él itt.

Szemtanúk elmondása szerint a gyakorlatozásban részt vevő kétüléses, légcsavaros, gázturbinás kiképzőgép a település felett körözött, majd veszíteni kezdett a magasságából. Ezt követően letarolta a zsúfolásig megtelt templom harangtornyát, a csodával határos módon elkerülte a keresztes lovagok XIII. századból fennmaradt kastélyát és végül egy lakóház garázsába csapódott be.

A ház tulajdonosa, egy brit család nem tartózkodott otthon a baleset időpontjában. Az ijedtségen kívül másnak sem esett baja a faluban, bár a repülőgép darabjai nagy körzetben szanaszétszóródtak.

hirado

2005.09.10. 18:24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek