HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Piranhát fogtak a Dunában

t: 650

Piranhát fogtak a Dunában

Legnagyobb megdöbbenésére 30 centiméteres piranhát fogott ki a Duna egyik mellékágából egy szlovák horgász -jelentette pénteken egy szlovák lap.

A piranha-rajok Amazónia folyóiban halálos veszélyt jelentenek az emberre és a háziállatokra, mert nagy tömegben rátámadva a sekély vízbe merészkedőkre, éles fogaikkal pillanatok alatt kitépik és felfalják húsukat - az áldozatból csak a csontváz marad.

A horgász szerint feltehetőleg egy egzotikus halakat tenyésztő akvarista engedte a folyóba piranhát. Az 52 éves, Milan nevű horgász percekig küszködött vele, amíg sikerült kiemelnie.

A horgász, mint mindig, kukoricaszemet használt csaléteknek, csak éppen ezúttal nem a szokásos ponty harapott rá. "A hal úgy pattogott ide-oda, mintha gumiból lett volna, és közben kivillantotta nagy fogait" - idézte fel a kellemetlen horgászélményt Milan, aki rögtön észrevette, hogy ezúttal nem mindennapi hal kapta be a csalit.

"A hűtőszekrényembe tettem, tudom hogy ehető, de egyelőre nincs gusztusom hozzá" - mondta a szerencsés piranhafogó a lapnak.

Szakértők szerint különben egy magányos piranha nem jelent veszélyt - mármint ha valóban magányos.

hirado

2005.09.10. 00:55

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek