
Emberölés kísérlete miatt vett őrizetbe a rendőrség egy mátészalkai férfit, aki késsel életveszélyesen megsebesítette élettársát - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője pénteken.
Az otthonában veszekedő férfi családja szerdán este a rendőrségtől kért segítséget. A kiérkező járőrök akkor léptek be a lakásba, amikor a dühöngő egy késsel éppen megszúrta a nőt - mondta a százados. Hozzátette, a rendőrök késlekedés nélkül rávetették magukat a férfira, egyikük lefogta a kezét, de a kést csak úgy tudták tőle elvenni, hogy a másik járőr gumibottal a karjára ütött. A továbbra is ellenálló férfit végül testi kényszer alkalmazásával sikerült megbilincselni.
A szóvivő tájékoztatása szerint az életveszélyes állapotban lévő nő szúrt sebét az egyik rendőr a mentők kiérkezéséig egy törülközővel szorította el. A veszekedést és a késelést végignézte a pár három gyermeke, egy 11 és egy 18 éves lány, valamint egy 13 éves fiú. A nagyobbik lány hiába próbálta lefogni a késsel hadonászó férfit. A százados megemlítette, hogy a férfi korábban is fenyegette a nőt, ezért a rendőrség zaklatásért eljárást folytatott ellene és a nyomozást augusztusban vádemeléssel zárta le.
A férfi és a nő már külön élt, azóta a mostani esetet eltekintve a rendőrséget nem értesítették további fenyegetésről, konfliktusról vagy családon belüli erőszakról.
hirado
2010.12.31. 11:51