HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > A gázai zsidó telepesek 70 százalékát már evakuálták

t: 856

A gázai zsidó telepesek 70 százalékát már evakuálták

A kitelepítésre kötelezett zsidó telepesek 70 százalékát evakuálták csütörtökön a délelőtti órákig, és a 21 kolónia közül 11 már üres - közölték az izraeli rendőrség és hadsereg illetékesei.


Az izraeli kormány kitelepítésre vonatkozó utasításával ellenszegülő zsidó telepesek erőszakos eltávolítása második napjába lépett, és az izraeli fegyveres erők bevetették a haditengerészet egységeit is. Három őrnaszád a tengerparton lévő Sirat Hajam előtti vizeken cirkál nem egészen egy kilométer távolságban a helységtől, ahol mindössze húsz család él. Ez a telep nincs messze a kolóniák fővárosának tartott Neve Dekalimtól. Sirat Hajamtól északra a már kiürített Tel-Katifa, délre pedig Kfar-Jam található. Telepesektől származó információk szerint nem kizárt, hogy a három naszád azért jelent meg, hogy a szélsőséges zsidókat tengeri úton szállítsák el a partvidékről.

A hadsereg katonanőit is bevetette Kfar-Darombam. A katonanők egy vallási leányiskola tanulóinak a kitoloncolásában vettek részt. A diáklányokat egy buszba zsúfolták, az egyik kislány a jármű mellett ülve zokogott, izraeli katonák vigasztalták. Kfar Darom, amelyet 1970-ben alapítottak a Gázai övezetbe elsőként betelepült zsidók, a szélsőségesek fellegvára, és feltehetően itt kell számolnia az izraeli katonáknak a leghevesebb ellenállással.

A településen már kiürítették a helyi konferenciaközpontot, ahonnan több tucatnyi embert kényszerítettek az épület elhagyására. Egy helybeli nő azzal fenyegette a katonákat, hogy a nála lévő, AIDS-vírussal fertőzött injekciós tűvel megszúrja őket, ha a távozásra akarják kényszeríteni.

Ezen a településen az egyik izraeli katona megtagadta a lakosok kitelepítésére vonatkozó parancsot, ezért azonnal lefegyverezték és fogdába zárták.

Csütörtökön Kfar-Daromba érkezett Dan Haluc tábornok, a hadsereg vezérkari főnöke, akinek a helybéliek szitokáradát kellett elviselnie. A tábornok a helyszínen óhajtja felügyelni a kiürítési folyamatot.

Megkezdték Necer Hazani, a legrégibb gázai "polgári" zsidó telep kiürítését is. A kolónia bejárata lángokban áll, mert a helybeliek gumiabroncsokat és fát gyújtottak meg a felsorakozott izraeli katonai és rendőri erők előtt. Necer Hazanit 1976-ban alapították egy korábbi katonai támaszpont helyén. A kiürítési folyamat előtt 410, többségében földműves lakosa volt.

hirado

2005.08.18. 14:22

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek