HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Meghalt Robin Cook volt brit külügyminiszter

t: 1127

Meghalt Robin Cook volt brit külügyminiszter

Az 59 éves Cook Skóciában egy hegyi kirándulás során lett rosszul szombaton, összeesett, majd helikopterrel kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét. A szakállas Cook 1997 és 2001 között irányította a londoni külügyminisztériumot. Ezt követően kikerült a kabinetből, és az alsóházi Labour-frakció vezére lett. Erről a posztjáról 2003. márciusában távozott, miután szembekerült a kormány Irak-politikájával, amely miatt több ízben csípős bírálattal illette Blair kormányfőt. Lemondását bejelentő parlamenti beszédében, amelyet ritkaságként az egész alsóház felállva, tapsolva fogadott, Irak kapcsán föltette a kérdést: "Vajon miért olyan sürgős most, hogy katonailag lépjünk fel annak a haderőnek a lefegyverzése érdekében, amely már húsz éve létezik, s amelynek létrehozásában mi magunk is segédkeztünk?" Cook halálának közvetlen okát szombaton este még nem hozták nyilvánosságra. Tony Blair szombati nyilatkozatában rendkívül tehetséges embernek nevezte a szombaton elhunyt volt brit külügyminisztert. A brit kormányfő kiemelte, egykori külügyminisztere a vitákban meggyőzően tudott érvelni. "Halála nem csak Nagy-Britanniában hanem az egész világon szomorúságot okozott" - jelentette ki Blair. Külügyminiszteri érdemeit méltatva a kormányfő rámutatott, hogy Robin Cooknak jelentős szerepe volt abban, hogy szigetország újra meghatározta helyét Európában, és Nagy-Britannia erősen elkötelezte magát az emberi jogok védelme mellt. "Cook ugyancsak hozzájárult ahhoz, Koszovóban az igazság uralkodjon" - mutatott rá Blair. "Annak ellenére, hogy az iraki helyzet megítélésében nézeteltéréseink voltak, mindig is tiszteltem azt a módot, ahogy kifejtette véleményét.

hvg

2005.08.07. 12:00

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek