
Visszautasította egy magas rangú izraeli tisztségviselő pénteken azokat a vádakat, amelyek szerint az izraeli titkosszolgálat, a Moszad végzett volna a Hamász palesztin radikális mozgalom egyik katonai parancsnokával Dubajban.
"A dubaji rendőrség semmiféle terhelő bizonyítékot nem tudott bemutatni az ügyben" - mondta a francia hírügynökségnek a névtelenséget kérő tisztségviselő. "Máig sem tudja senki, hogy mi történt. A dubaji rendőrség még Mahmúd Abder-Raúf el-Mabhúh halálának körülményeit se tisztázta. Még arra sincs bizonyíték, hogy gyilkosság történt. A hatóságok által bemutatott videofelvételeken csak telefonáló embereket látni" - tette hozzá a forrás.
Mabhúh holttestét január 20-án találták meg egy dubaji szállodai szobában. Dahi Halfán tábornok, Dubaj rendőrfőkapitánya hétfőn azt mondta: Mabhúh testét áramütés érhette, és feltehetően fulladás okozta a halálát.
Nincsenek bizonyítékok?
A tisztségviselő nevetségesnek minősítette azokat a fenyegetéseket, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adhatnak ki Méir Dagan, a Moszad vezetője ellen. Szintén igyekezett kisebbíteni a jelentőségét annak, hogy csütörtökön több nyugat-európai ország tájékoztatást kért az izraeli nagykövettől azokkal a hamisított brit, ír, francia és német útlevelekkel kapcsolatban, amelyeket a gyanú szerint a gyilkosság elkövetői használtak. A tisztségviselő szerint London, Dublin, Párizs és Berlin "csak Izrael segítségét kérte a szóban forgó útlevelek használatát illetően".
Egy másik izraeli tisztségviselő, akit a Háárec című izraeli napilap idézett internetes oldalán, úgy vélte, hogy az ügy gyorsan lekerülhet a napirendről, tekintettel arra, hogy nincsenek bizonyítékok.
Az izraeli média ettől függetlenül pénteken is egyértelműen azt sugallta, hogy a Moszad állhatott a Hamász-parancsnok elleni merénylet hátterében. A helyi sajtó egészében véve indokoltnak tartotta az ilyen típusú titkosszolgálati műveleteket, ugyanakkor egyes hangok aggasztónak tartották a hamis útlevelek használatából adódó esetleges bonyodalmakat.
Támadják az angol sajtót
A Jerusalem Post című napilap az angol sajtót támadta, amiért az élesen bírálta a hamis okmányok használatát, amely nem áll távol a Moszad gyakorlatától. "Jó okkal feltételezhető, hogy a brit értelmiség és a sajtó egy része akkor is így reagált volna, ha Oszama bin Laden vagy Adolf Eichmann holttestét találták volna meg ilyen körülmények között a dubaji szállodában" - írta a lap az al-Kaida terrorszervezet vezetőjére és az 1962-ben Izraelben kivégzett náci háborús bűnösre utalva. A Jerusalem Post szerint "azok, akik elítélik a Moszadot, nem értik, hogy a cél olykor szentesíti az eszközt".
hirado
2010.02.19. 18:17