
Történelmet író hóvihar söpört végig szerdán az Egyesült Államok közép-atlanti térségében; a fővárosban, Washingtonban soha nem esett még annyi hó egyetlen télen, mint ebben a szezonban.
A viharos erejű szelekkel kísért, mindent ellepő hótömeg miatt - akárcsak az előző, hét végi havazás idején - ismét ezrek maradtak áram nélkül, és a közlekedés nagy területeken megbénult.
Washingtonban 110 éves hórekord dőlt meg, ezen a télen már 139,4 centiméter hó hullott. Baltimore és Wilmington sem látott még soha annyi havat egy télen, mint most. Amerika egyik legforgalmasabb útszakaszán, New York és Washington között olyan súlyos volt a helyzet, hogy sok helyen még a hókotrók is elakadtak. New Jersey-ben több városban a hatóságok kifogytak a sóból.
Washingtonban a hókáosz miatt a kormányhivatalok harmadik napja zárva voltak, 230 ezer tisztviselő maradt otthon, egy részük laptopján távdolgozott - tudósított a Fox News hírtelevízió. A Fehér Ház is szűkített munkarend szerint dolgozott, Barack Obama elnöknek csak egy napirendi pontja volt, afroamerikai vezetőkkel tárgyalt a munkaerőpiaci helyzetről. A törvényhozás alsóháza egész heti szavazási programját későbbre halasztotta, és sok kongresszusi meghallgatást elnapoltak.
New Yorkban bezárt az ENSZ-központ, s bár a Wall Street nem állt le, a tőzsdei kereskedésre rányomta bélyegét a hóvihar. A súlyos hóhelyzet miatt New Jersey, Maryland és Massachusetts kormányzati hivatalai zárva voltak, és öt nagy Pennsylvaniai városban sem működtek az állami hivatalok. Baltimore-ban csak a megkülönböztető jelzést használó járművek közlekedhettek az utcákon.
A közép-atlanti partvidék térségéből csütörtök reggel távozó időjárási front súlyos hótakarítási költségekbe verte a térséget.
Michael Bloomberg, a legnagyobb népességű amerikai város, New York polgármestere azt mondta, az adófizetőknek minden inch (2,54 centiméter) leesett hó 1 millió dollárjába kerül. Adrian Fenty, Washington polgármestere a szövetségi kormány segítségét kérte a több milliós hóeltakarítási költségek fedezésében.
A tudósítások a hét végi hóvihar okozta felfordulást jellemezve "hópokalipszist" emlegettek, a mostani második viharhoz a "hóbomba" és a "hómageddon" kifejezést ragasztották. Baltimore és Washington körzetében 25 ezer családnál szűnt meg az áramellátás, Pennsylvaniai délkeleti részén 30 ezren maradtak elektromosság nélkül (a múlt heti vihar több mint 200 ezer családra parancsolt, helyenként több napos hideget és sötétséget Washington körzetében).
hirado
2010.02.11. 10:27