HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Újra divatba jött a bolgár tengerpart

t: 338

Újra divatba jött a bolgár tengerpart

A Naposparttól a Rózsák völgyéig
A szocialista Bulgária a szocialista Magyarországról induló turisták egyik kedvelt célpontja volt, azonban a mindkét országban nagyjából egyidőben lezajló rendszerváltás utáni évtizedben a bolgár utak eltűntek a hazai utazási irodák kínálatából. Az utóbbi néhány évben az ország - elsősorban tengerparti üdülőhelyei - ismét közkedvelt nyaralóhellyé vált.

A kétezer méter felé magasodó Vitosa-hegység lábánál terül el az ország fővárosa. Az év jó részében hófödte csúcsok szép hátteret nyújtanak Szófia apró óvárosához, amelyben viszonylagos békességben férnek el egymás mellett a freskókkal díszített ortodox templomok, a török uralomra emlékeztető mecsetek és a szocialista realizmus elnagyolt szürke kőtömbjei.

Szófiától ötven kilométerre délre található a bolgár ortodox egyház központja, a Rila kolostor. Helyén már több, mint ezer éve is templom állt, ám sajnos a legrégebbi épületek nagy része elpusztult egy tűzvészben. A fennmaradt és újan épített kolostor részei impozánsak, a központi templomot több száz ikon díszíti, míg a múzeumban több száz év egyházi művészetének kincsei csodálhatóak meg.

Bulgária második legnagyobb városa, a háromszázezer lakosú Plovdiv sokkal kellemesebb hangulatú, mint Szófia. Annak ellenére, hogy a történelem során számtalan hódító sereg vonult erre végig, óvárosa meglepően épen maradt meg. Keskeny, kanyargó utcái és macskaköves terei békebeli balkáni városkák hangulatát árasztják.

Veliko Tarnovo a középkorban erős bolgár birodalom fővárosa volt, a letűnt kor cári gazdaságának emlékei ma is megtekinthetők. A dombtetőn álló Carevec fellegvár még romokban is impozáns, akárcsak a közeli 40 vértanú templom. Veliko Tarnovo közelében található a Rózsák völgye, ahol a híres bolgár rózsaolaj alapanyagát termesztik. A vidék különösen tavasszal lenyűgöző, amikor ameddig a szem ellát, virágzó rózsabokrok borítják a tájat.

Bulgária Fekete-tengeri partvidéke az egykori szocialista blokk kedvelt üdülőhelye volt. Az utóbbi tizenöt évben azonban fokozatosan elfelejtődött, mígnem néhány éve ismét beindult az idegenforgalmi létesítmények felújítása és újak építése. A sok kilométeren át húzódó szállodasorok központi települése Szlancsev Brjag, azaz Napospart. Az üdülővárostól délre és északra egyaránt egymást követik az üdülőhelyek.

Az ország hegyei a téli sportok szerelmesei körében is ismét népszerű, a Szófiától alig egy óra alatt elérhető Vitosa pályái különösen vonzóak. A nagyobb bolgár sícentrumok, mint az említett Vitosa, Borovec vagy Pamporovo gőzerővel modernizálják létesítményeiket, és ha szolgáltatásaik ma még nem is érik el az Ausztriában vagy Olaszországban megszokott színvonalat, néhány éven belül biztosan megközelítik majd azokat.

Autóval kevesebb mint egy nap

Budapest és Szófia között a távolság közutakon körülbelül 700 kilométer a távolság. Az út nagyjából fele autópályából áll, ám az alacsonyabb rendű utak és a határátkelő alaposan meghosszabbíthatják a menetidőt. A határforgalomtól függően tíz órás utazással érdemes számolni. A leginkább ajánlható útvonal a Budapest-Szeged-Újvidék-Belgrád-Nis-Szófia irány.

Szófiát a Ferihegyi repülőtérrel menetrend szerinti járat köti össze, azonban mivel az út autóval is egy nap alatt teljesíthető, a légi utazásra csak a kényelmi szempontok adnak elég indokot. Ráadásul saját személygépkocsival a Bulgárián belüli közlekedés is lényegesen egyszerűbb. Ennek ellenére ma már akár fapados járattal is eljuthatunk Szófiába.

Bulgáriába az utóbbi években egyre több magyar utazási iroda kínál szervezett utakat. Ezek közül a legtöbb valamelyik Fekete-tenger menti szállodában kínál szállást, és az utazóknak fakultatív programok keretében van lehetőségük felkeresni néhány közeli nevezetességet. Néhány utazási iroda kínál szervezett bolgár körutazásokat is, amelyek az ország valamennyi jelentősebb látnivalóját érintik.

Bulgáriát azonban minden különösebb nehézség nélkül be lehet járni utazásszervezőktől független turistaként is. Bár a bolgár idegenforgalmi szektor a tengerparti üdülőhelyeken és a nagyobb városokon kívül még gyerekcipőben jár, egyszerűbb szálláshelyet és éttermet az országban bárhol lehet találni. A bolgár tömegközlekedés elfogadható színvonalú, busszal vagy vonattal majdnem mindenhova el lehet jutni.

Szállás, étkezés
Az évtizedes álomból ébredő bolgár idegenforgalmi ipar ma már készen áll minden utazó igényeinek kielégítésére. A nagyvárosokban és a tengerparti üdülőhelyeken szállodák és éttermek sora várja a turistákat. A szervezett utazás keretében érkezőkre specializálódott Napospart környéki hotelekről összességükben elmondható, hogy míg áraik jócskán alatta maradnak az Európa más fürdőhelyein megszokottaknak, komfortfokozatuk csak minimálisan marad el tőlük.

A bolgár konyha a Balkán gasztronómiai kultúrájához tartozik, ugyanakkor magán viseli a több száz éves török hódoltság hatását is. A bolgárok büszkék zöldségtermesztő hagyományaikra, a különböző alapanyagok mindig frissek és ízletesek. Valamilyen saláta szinte minden bolgár asztalon helyet kap, a Magyarországon is népszerű sopszka saláta is eredetileg bolgár recept.

Az egész országban népszerű a kebabcse, a húsból készített apró kolbászka, valamint a kufte, amit leginkább fűszeres fasírthoz lehet hasonlítani. A bolgár konyháról általában is el lehet mondani, hogy gazdagon bánik a fűszerekkel, a fokhagymával és a paprikával. Bolgár fűszerkülönlegesség a csubrica, amely tulajdonképpen pirospaprika és más fűszerek keveréke.

Bulgáriában megszámlálhatatlan típusú tejtermék készül, szarvasmarhából, juhból és kecskéből egyaránt. A joghurt sok főétel mellett tölti be a köret szerepét, a nyári melegben pedig frissítő italként is fogyasztható. A híres kaskavál különleges ízesítő juhsajt, amelyet nem csak magában, hanem ételízesítőként is fogyasztanak.

A meleg bolgár dombokon termesztett szőlőből készített borok jelentik az ország egyik féltve őrzött titkát, hiszen míg rendre kiváló zamatúak, Bulgárián kívül kevesen ismerik őket. A vörösborok elsősorban Merlot-ból és Cabernet Sauignonból készülnek, míg a fehérek többnyire Chardonnay-ból és Sauvignon Blancból.

origo

2005.07.23. 10:49

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek