
Észak-Koreában rejtélyes módon lefokoztak egy négycsillagos tábornokot, aki közel állt az első számú vezetőhöz, Kim Dzsong Ilhez - jelentette pénteken egy dél-koreai lap.
Kim Mjong Guk júniusban még négy rendfokozati csillaggal volt látható a fényképeken, ezen a héten már csak hárommal, beosztásában azonban egyes jelek szerint meghagyták.
Egy dél-koreai védelmi elemzőintézet egyik munkatársa a Dzsungang című napilapnak elmondta, hogy az ilyesmi nagyon ritkán fordul elő a kommunista országban. Az országegyesítés ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium szóvivője azt mondta: utánajárnak, hogy mi történhetett.
hirado
2010.01.22. 10:33