
Az ukrajnai elnökválasztás második fordulójába második helyen bejutott Julija Timosenko kormányfő kampányfőnöke, Olekszandr Turcsinov csalással vádolta meg a legtöbb szavazatot szerző ellenzéki pártvezető, Viktor Janukovics pártját.
A Janukovics vezette Régiók Pártjának parlamenti képviselője, Mikola Azarov szerint viszont a "hatalom érvényteleníteni" akarja a második fordulót.
Turcsinov hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette: a központi választási bizottság által közzétett adatok arról tanúskodnak, hogy Kelet-Ukrajnában a helyi választási bizottságokban meghamisíthatták a szavazás eredményét.
Négy százalék a különbség
Turcsinov szerint többek között Donyeck, Luhanszk, Harkiv, Dnyipropetrovszk és más megyékről van szó, ahol állítólag közel 3 százalékkal csökkentették a Julija Timosenkóra leadott szavazatok számát, és ugyanolyan arányban növelték meg Viktor Janukovics eredményét.
A kampányfőnök szerint a Timosenko vezette pártszövetség, a BJuT által elvégzett szavazatszámlálás azt mutatja, hogy a két jelölt között a különbség mindössze mintegy 4 százalék.
Turcsinov közölte: úgy döntöttek, hogy nem nyújtanak be panaszt a bíróságra az első forduló eredménye miatt, mert ez csak nehezítené a második fordulóra való felkészülést és annak megtartását. Meggyőződését fejezte ki, hogy a második fordulóban a jelenlegi kormányfő, Timosenko elegendő szavazatot kap a biztos győzelemhez, "hiszen az első fordulóban az állampolgárok többsége Ukrajna demokratikus, európai fejlődésére szavazott".
Érvénytelenítik a másodiik fordulót?
Mikola Azarov viszont a Kanal 5 televíziós csatorna választási műsorában azzal vádolta meg a hatalmat, hogy úgymond a második forduló érvénytelenítésére készül. A képviselő szerint a 2004. évi elnökválasztási kampány "kismiska" volt a mostanihoz képest.
A Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács megfigyelői szerint a választások igen magas színvonalúak voltak és megfeleltek a legtöbb nemzetközi demokratikus normának.
Az EBESZ bejelentette, hogy a második fordulóra is körülbelül annyi megfigyelőt küld, mint amennyit az első fordulóra. A vasárnapi voksolást több mint 3000 külföldi megfigyelő követte figyelemmel.
hirado
2010.01.18. 23:09