> Szükségállapotot hirdettek Haitin - 70 ezer embert tömegsírba temettek!

Szükségállapotot hirdetett ki a földrengés sújtotta Haiti kormánya helyi idő szerint vasárnap.
A rendkívüli állapot január végéig lesz érvényben. A kabinet 30 napos nemzeti gyászt is hirdetett, amely február 17-ig tart majd. Ezen idő alatt a középületek előtt félárbocra eresztik a nemzeti lobogót.
Carol Jospeh oktatási államtitkár vasárnap közölte, hogy eddig mintegy 70 ezer holttestet gyűjtöttek össze és temettek tömegsírba a keddi földrengés óta a karibi országban.
Jean-Max Bellerive kormányfő szombaton még 25 ezer tetem elföldeléséről számolt be.
A kanadai kormány vasárnap bejelentette, hogy az adományozó országok képviselői január 25-én Montrealban ülnek össze, hogy megvitassák a karibi ország újjáépítését és biztosítsák, hogy az ENSZ segítségével a haiti lakosság számára a legkedvezőbb módon hangolják össze a nemzetközi segélyeket. A tanácskozáson Bellerive és Hillary Clinton amerikai külügyminiszter is részt vesz.
Ülésezik a Biztonsági Tanács
Mexikó kezdeményezésére hétfőn összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy megvizsgálja a földrengés sújtotta Haitin uralkodó helyzetet. A BT-ülést Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár vezeti. Mexikó, amely a BT nem állandó tagállama, kezdeményezését azzal indokolta, hogy a természeti csapás olyan súlyos következményekkel járt, ami szükségessé teszi a nemzetközi közösség fokozott szerepvállalását és ezt a a világszervezetnek kellene összehangolnia.
A Richter-skála szerinti 7-es erősségű földrengés romba döntötte a haiti főváros, Port-au-Prince legfontosabb infrastrukturális létesítményeit, több más várost pedig részben vagy egészben a földdel tett egyenlővé.
Ban Ki Mun: „nem vagytok egyedül”
A mentési műveletek és a segélyek célba juttatásának felgyorsítását ígérte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a földrengés sújtotta Haitiban tett villámlátogatásán, a lakosságnak pedig azt üzente, hogy a világ nem hagyja magukra őket.
Ban Ki Mun helyi idő szerint vasárnap tett villámlátogatást a nyugati félteke legszegényebb országában, ahol kedden pusztított a Richter-skála szerinti 7-es erősségű földmozgás.
"Azért vagyok itt, hogy elmondjam, veletek vagyok. Nem vagytok egyedül " - hangoztatta az ENSZ-főtitkár sajtóértekezletén, miután helikopterről megtekintette a romba dőlt haiti fővárost, Port-au-Prince-t. Ban Ki Mun szerint a földmozgás okozta pusztítás felér egy tengeri szökőáréval.
A világszervezet első számú tisztségviselője találkozott René Préval haiti elnökkel, de még vasárnap visszautazik New Yorkba, hogy részt vegyen a Biztonsági Tanácsnak a haiti helyzetet megvitató hétfői rendkívüli, zárt ülésén.
Ban Ki Mun még Haitiba érkezése előtt három feladatot emelt ki: megmenteni ahány embert csak lehetséges, fokozni a humanitárius segítséget, és biztosítani az országba érkező hatalmas mennyiségű segély koordinálását. Mint mondta, "ez az ENSZ történetének legsúlyosabb és leghatalmasabb vesztesége", utalva a világszervezet több száz eltűnt munkatársára. A földrengésben az ENSZ több munkatársa is életét vesztette, köztük a haiti békefenntartó misszió vezetője, Hedi Annabi.
Az ENSZ szerint a haiti földrengés a legszörnyűbb katasztrófa, amellyel a világszervezetnek eddig szembe kellett néznie, mert a kormányzat és az ENSZ helyi kapacitásai rendkívül nagy károkat szenvedtek.
hirado
2010.01.18. 11:08