> A pápa óévbúcsúztatójában azt kérte, hogy segítsük a nehéz helyzetben lévő családokat

A gazdasági világválság miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére szólította fel a keresztényeket a pápa csütörtökön, a szokásos óévbúcsúztató vecsernyéjén.
A vatikánvárosi Szent Péter-bazilikában rendezett szertartáson örömének adott hangot amiatt, hogy azok a keresztény közösségek, amelyek ajtaján kopogtattak, bőkezűségről tettek tanúbizonyságot. XVI. Benedek egyben reményét fejtette ki, hogy ez a folyamat nem torpan meg, mert a nehézségek még mindig sok családot sújtanak.
A pápa 2009 utolsó szentbeszédében külön szólt a római szegényekről és a társadalom számkivetettjeiről. Mint mondta lelkileg közel áll mindazokhoz, akik az olasz fővárosban sanyarú körülmények közé kerültek.
Azt javasolta a fiataloknak, hogy szilárd alapokra, "Jézus Krisztus sziklájára" támaszkodva építsék jövőjüket.
A katolikus egyházfő ezt követően nagy tapsvihar közepette a pápamobilon a Szent Péter téren karácsony alkalmából létesített jászolhoz hajtatott.
hirado
2010.01.01. 13:10