
Kedden kivégezték Kínában azt az 53 éves brit állampolgárt, akit kábítószer-csempészés vádjával ítéltek halálra.
A brit diplomácia az utolsó pillanatig minden tőle telhetőt megtett Akmal Shaikh életének a megmentéséért. London szerint a férfi mentálisan beteg volt, ezért nem szabadott volna kivégezni.
A kínai igazságügyi szervek nem találták meggyőzőnek az elítélt egészségi állapotára vonatkozó érvelést.
Gordon Brown brit miniszterelnök a leghatározottabban elítélte honfitársa kivégzését.
Megdöbbentett és elkeserített, hogy kitartó kegyelmi kérvényeinket elutasították. Különösen lesújt, hogy nem mérték fel Akmal Shaikh mentális egészségi állapotát" - hangsúlyozta a kormányfő a külügyminisztérium által közzétett közleményben.
Az 53 éves Shaikh hétfőn az őt meglátogató rokonaitól tudta meg egyáltalán, hogy mi történik vele. A rokonok az utolsó pillanatban nyújtottak be számára kegyelmi kérvényt.
A háromgyerekes Shaikot 2007-ben vették őrizetbe, miután Tádzsikisztánból Kínába utazott repülőn, diplomatatáskájában 4 kilogramm heroinnal. A kínai hatóságoknak azt mondta, hogy nem tudott a kábítószerről, és a táska nem az övé.
Kína kedden védelmébe vette a döntést. A kínai igazságszolgáltatás szigorúan a törvénynek megfelelően kezelte az ügyet - közölte egy kínai külügyi szóvivő.
A Reprive londoni székhelyű jogsegélyező civil szervezet szerint 50 év óta Shaikh volt az első európai, akit kivégeztek Kínában.
hirado
2009.12.29. 11:51