
Merényletre készültek a Delta-Northwest Airlines amerikai légitársaság pénteki, Amszterdamból Detroitba tartó járata ellen. Egy 23 éves nigériai utas akarta felrobbantani a gépet, de a robbanószerkezet felmondta a szolgálatot. A magát az al-Kaida tagjának valló férfi súlyos, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A Fehér Ház terrortámadási kísérletnek nevezte az esetet, és Barack Obama elnök elrendelte a légi járatok biztonságának megerősítését.
A hírek szerint egy nigériai illetőségű férfi közvetlenül landolás előtt próbálta meg meggyújtani a nála levő robbanóanyagokat. Az utasok azonban észrevették, mire készül és leteperték. A 278 utast szállító gép végül rendben leszállt a detroiti repülőtéren.
A férfit őrizetbe vették, és kihallgatták. Amerikai sajtójelentések szerint azt mondta a nyomozóknak, hogy kapcsolatban áll az al-Kaidával, és a robbanóanyagokat, illetve a robbantás végrehajtását segítő útmutatókat Jemenben szerezte be.
Az Airbus 330-as típusú gép Nigériában szállt fel, megállt Amszterdamban, és ezt követően indult Detroit felé. A járaton nem történt semmi rendkívüli, amíg a gép meg nem kezdte az ereszkedést a detroiti repülőtér közelében. A fedélzeten ekkor bekapcsolt a tűzjelző berendezés, és a pilóta vészjelzést adott le, de rövidesen biztonságban letette a gépet. A járművet a repülőtér egy félreeső területére vitték, ahol a csomagokkal együtt átvizsgálták - közölte a Szövetségi Repülésügyi Hatóság (FAA) szóvivője.
Peter King, a képviselőház belbiztonsági bizottságának republikánus elnöke azt mondta, hogy a gyanúsított egy 23 éves nigériai férfi, és súlyosan megsérült, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, amikor megpróbálta működésbe hozni a robbanószerkezetet. A Hawaiin vakációzó Barack Obama elnök folyamatos tájékoztatást kap, és telefonon már tanácskozott nemzetbiztonsági csapatával az eset miatt - jelentette a CNN. Az elnök utasítást adott a légi járatok biztonságának megerősítésére, ami meg is történt; mind a belföldi, mind a külföldi karácsonyi vakációról hazatérő amerikaiak szigorúbb biztonsági intézkedéseket tapasztalhatnak ezentúl a repülőtereken.
hirado
2009.12.26. 11:37