
Január közepén szabadul a börtönből Mehmet Ali Agca, az a török férfi, aki huszonnyolc évvel ezelőtt merényletet kísérelt meg a néhai II. János Pál pápa ellen.
Agca 1981. május 13-án a római Szent Péter téren többször rálőtt a nyitott gépkocsiban utazó II. János Pálra, de az egyházfő túlélte a merényletet. A gyilkossági kísérletért életfogytiglani börtönre ítélték, de 2000-ben az olasz államfő kegyelmet adott neki, és kiadták Törökországnak. Hazájában ismét azonnal bebörtönözték egy érvényben lévő ottani ítélete alapján egy újságíró meggyilkolása miatt, amit még 1979-ben követett el.
Agca ügyvédje hétfőn közölte, az ügyészség megerősítette, hogy ügyfelét január 18-án szabadon engedik. 2006 januárjában egyszer már feltételesen szabadlábra helyezték a férfit egy isztambuli bíróság döntése alapján. A lépés azonban hatalmas felháborodást váltott ki Törökországban, és a török legfelsőbb semmítőszék megsemmisítette a feltételes szabadlábra helyezésről hozott ítéletet.
Magyar Hirlap
2009.12.22. 10:48