HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Dzurinda: Fico a magyar párton belül bárkit bevonhat a következő koalícióba

t: 127

Dzurinda: Fico a magyar párton belül bárkit bevonhat a következő koalícióba

Mikulás Dzurinda szerint a Magyar Koalíció Pártja (MKP) az egyetlen olyan párt, amelyet az Irány-Szociáldemokrácia (Smer), a jövő évi szlovákiai parlamenti választás legnagyobb esélyese semmiképpen sem vehet be a kormánykoalícióba.

"(Robert) Fico úr bárkit meghívhat a koalícióba, csak az MKP-t nem" - jelentette ki az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke a közszolgálati televízió vasárnapi vitaműsorában.

A volt kormányfő, akinek pártja nyolc évig (1998-2006) kormányzott koalícióban a magyarokkal is, megjegyezte: úgy véli, hogy ezt Csáky Pál, az MKP elnöke - akinek pártja eddig nem határolódott el a Smerrel való esetleges együttműködéstől - is "előbb vagy utóbb meg fogja érteni".

Dzurinda szerint az MKP részéről naivitás azt hinni, hogy eredményt hozhat, ha bármi módon "udvarolni" fognak a Smernek. Csáky az utóbbi időben ismételten kijelentette: javulhatna a magyar-szlovák viszony, ha az MKP a jövőben tagja lenne a szlovákiai koalíciónak, mert pártja jó viszonyt ápol Fidesszel, amely várhatóan Magyarországon nyer választást.

Az SDKU elnökének meggyőződése, hogy a Smerrel való koalícióra a szintén ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) is rövidesen ráfizetne. Dzurinda ismételten hangsúlyozta, hogy pártja nem akar együttműködni a Smerrel. Fico korábban ezzel kapcsolatban már többször is azt mondta: a választás győztese szokott koalíciót ajánlani, nem a vesztes.

Az egykori miniszterelnök szerint a mai ellenzéki pártoknak össze kellene fogniuk, hogy a választáson legyőzzék a Smert. A hét ellenzéki párt múlt heti találkozóját sikeresnek minősítette.

Megjegyezte: a pártok három és fél év után találkoztak először, és most nehezen lehetett elérni többet, mint a közös célt megnevezni. A találkozó után úgy az MKP, mint a KDH is jelezte, hogy egyedül kíván indulni a választáson.

Mindezek ellenére a pártok megegyeztek, hogy januárban politikai tárgyalásokat kezdenek a lehetséges együttműködésről. Helyi politikai elemzők többsége jelenleg szkeptikus a szlovák ellenzék együttes fellépését illetően.

hirado

2009.12.20. 23:15

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek