
Ha megszületik a fogolycsere-megállapodás Izrael és a Hamasz palesztin iszlamista mozgalom között, akkor az új alapokra helyezheti a viszonyokat a Közel-Keleten - írta szerdai számában a Le Figaro című francia lap.
A Hamász az egyeztetések révén igyekszik kikerülni nemzetközi elszigeteltségéből - mutatott rá a konzervatív párizsi újság.
Ha az iszlamista szervezetnek valóban sikerülne elérnie több száz palesztin fogoly elengedését, azzal még inkább partvonalra szorítaná a politikai vetélytárs Mahmúd Abbász elnök vezette Palesztin Hatóságot. A tárgyalásokon eddig elért haladás sem függetleníthető attól, hogy Egyiptom nagyobb távolságot tart a palesztin elnöktől - vélte a lap.
A Le Figaro úgy véli, hogy ha a foglyok kölcsönös elengedése megvalósul, többek között Marván Bargúti is kiszabadulhat izraeli börtönéből. A Fatah fegyveres szárnyának volt vezetője pedig - aki a Hamásszal való kibékülést hirdeti -, kiváló eséllyel indulhatna a palesztin elnökválasztáson.
A békefolyamat haldoklik, ezért ezek az Izrael és a Hamász közötti közvetett tárgyalások jelentik pillanatnyilag az egyetlen reményt. Túl Gilád Salit tizedes régóta várt kiszabadulásán, egy új megközelítés látszik kirajzolódni: konkrét tárgyalások. Ez merész lépés, támogatást érdemel - állapította meg szerkesztőségi cikkében a Le Figaro.
hirado
2009.11.25. 11:20