
Lou Dobbs, a CNN amerikai hírtelevízió egykori neves hírmagyarázója nem zárja ki, hogy ringbe száll a 2012-es elnökválasztáson - írta a New York-i Daily News napilap hétfőn.
Lou Dobbs egészen a közelmúltig a CNN vezető kommentátorai közé tartozott, egyike volt a hírtelevízió alapítóinak. Néhány hete viszont váratlanul bejelentette, hogy a hírtévénél eltöltött több évtized után megválik munkahelyétől.
A 64 éves újságíró egy rádiós interjúban úgy fogalmazott, hogy egyeztet jövőbeni terveiről, amelyek között szerepel az elnökség megpályázása. Meggyőződése, hogy "valamit tenni kell ebben az országban", és ő is része lehet a megoldásnak.
Lou Dobbs az utóbbi hetekben több interjút is adott az ellenzéki sajtónak. Elmondta, hogy Barack Obama elnökké választása óta nem érzi jól magát a CNN-ben. Közölte, nem tud egy olyan hírtévében dolgozni, amely nem ad teret a kommentároknak fő műsoridőben.
A markáns - és sokszor a liberális hangvételű CNN irányvonalával ütköző - hírmagyarázatairól ismert Dobbs azt mondta, felszabadultnak érzi magát azzal, hogy távozott a hírtévétől.
Dobbs korábban élesen bírálta a kormány bevándorlási politikáját, sokak szerint bevándorlásellenes nézeteket hangoztatott. Akkor is sok kritika érte, amikor támogatta azokat, akik megkérdőjelezték, hogy Obama az Egyesült Államokban született. Annak idején műsorában azt követelte: Obama mutassa be születési anyakönyvi kivonatát, hogy igazolja, jogosult az elnöki posztra. Az újságíró a CNN-től való távozása után elmondta, hogy nézetei az ellenzéki republikánusokhoz közelítik. Kifejtette, hogy Nancy Pelosi házelnököt és Harry Reid szenátort, a demokrata többségi frakció vezetőjét szélsőségesnek, a demokraták általános biztosítást célzó, drága egészségügyi reformtervezetét pedig viccnek tartja; közölte például, nincs szándékában fizetni azért, hogy másoknak biztosításuk legyen.
hirado
2009.11.24. 00:16