
Sikeresen szétválasztották a fejüknél összenőtt bangladesi sziámi párt az orvosok kedden, Ausztráliában. A két éves Trishna és Krishna túlélték a több mint 24 órás operációt. A beatvakozásban 16 orvos vett részt, akik a részben popzenét hallgattak munkájuk közben a műtőben.
A idegsebészek "szürreálisnak" írták le a sikeres műtétet, amelyet Melbourne városában, a Királyi Gyermekkórházban hajtottak végre. A hatóságok szerint Trishna és Krishna jó állapotban vannak a beavatkozás után, amelyben 16 orvos vett részt.
"Megtörtént az, amit már két éve terveztünk. Mostantól mindenki külön személyiségként, másik emberként tekinthet a lányokra" - mondta a műtét után a beavatkozást végző orvosi csapat vezetője, Leo Donnan.
A több mint 24 órán tartó operációban megszűntették a kislányok koponyái közötti csontösszenövéseket. Az ikrek koponyáit ezután majd plasztikai műtéteken pótolják ki csonttal, illetve bőrrel a fertőzések megelőzésére. Ezért a gyerekeket egyelőre egy pár napig mesterséges kómában tartják. Az operációban részt vett orvosokat folyamatosan táplálták a beavatkozás közben, a műtőben pedig popzenét hallgattak a munka ideje alatt.
A kislányok születésük után Banglades fővárosának egyik árvaházába kerültek életveszélyes állapotban, mivel a szüleiknek nem kellettek. Nem sokkal később a "Gyerek az első" nevű alapítvány (CFF) segítségével Ausztráliába vitték őket, ahol megmentették az életüket, de a szétválasztó műtéttel egészen mostanáig kellett várni.
hirado
2009.11.17. 09:45