
Sokan zokogtak, amikor az ausztrál kormányfő hétfőn bocsánatot kért attól az "Elfelejtett ausztráloknak" nevezett félmillió embertől, akik gyerekként évtizedeken át szexuális zaklatásnak, erőszaknak, kényszermunkának voltak kitéve nevelőintézetekben.
Az áldozatok közül csaknem ezren jelentek meg az ausztrál parlamentben, amikor Kevin Rudd a nemzet nevében bocsánatukat kérte az 1930 és 1970 között történtekért.
Azért jöttem ma ide, hogy kifejezzem a nemzeti bocsánatkérését Önöknek, akiket elvettek családjuktól, és olyan helyeken tartottak, ahol fizikai, lelki erőszakot kell átélniük. Bocsánatot kérünk Önöktől a szenvedéseikért, azért, hogy nélkülözniük kellett a szeretetet, a méltó gondoskodást. Bocsánatot kérünk az átélt tragédiákért, azért, hogy elvették Önöktől a gyerekkorukat, és olyan helyre kényszerítették Önöket, ahol a nevük helyett számot kaptak, ahol a játék helyet katonai kiképzés volt a napi rutin, ahol a tanulás örömét a szolgai robotolással helyettesítették - mondta a kormányfő, miközben a parlamenti üléstermet megtöltő egykori áldozatok közül sokan zokogásban törtek ki.
Több százezer gyerek, köztük hétezer brit fiatal élt olyan állami és egyházi intézetekben 1930 és 1970 között, ahol napi gyakorlat volt a gyerekek verése, kényszerítése ingyenmunkára, és közülük sokat meg is erőszakoltak nevelőik, felügyelőik, illetve gyakran idősebb fiatalok. A baloldali Kevin Ruud mostani kijelentései közvetlenül kapcsolódnak 2008-as beszédéhez, amelyben bocsánatot kért az ausztrál őslakosoktól, akiket az első európai telepesek 1788-as megjelenése óta módszeresen gyilkoltak, kifosztottak, elűztek földjeikről, és akiken az 1920-as, 30-as években, amikor még nem léteztek náci koncentrációs táborok, orvosi kísérleteket végeztek.
Nem csak Kevin Ruud kért bocsánatot. Gordon Brown brit kormányfő is megkövette azt a több mint 130 ezer áldozatot, akiket büntető-nevelő célzattal vittek el annak idején Nagy-Britanniából Ausztráliába, és más egykori gyarmati területre. Az ausztrál kormányfő beszédét egy parlamenti vizsgálat előzte 2004-ben. Tanúvallomások, dokumentumok ezreinek összegyűjtésével tárta fel a parlamenti bizottság azoknak a gyerekkori sorsát, akiknek széthullott a családjuk, anyjuk egyedül maradt, és úgy ítélték meg a hatóságok, hogy "ellenőrizhetetlenné" váltak ezért intézetbe kell kerülniük. Ezek a fiatalok gyakran örökre elvesztették szüleiket, testvéreiket, sőt a nevüket is.
hirado
2009.11.16. 10:20