
George Clooney, a talkshow-királynő Oprah Winfrey és Bill Gates is a Fehér Ház vendégei voltak Barack Obama februári, hivatalba lépésétől július végéig - derül ki a pénteken, az interneten nyilvánosságra hozott listából.
A washingtoni Fehér Ház csaknem 500 látogató nevét közölte: ők mindannyian az amerikai elnöki rezidencia vendégei voltak. A lista a január 20-tól július 31-ig tartó periódus vendéglistáját tartalmazza: ebből kiderül, hogy 100-an Barack Obamával találkozhattak.
A felsorolásból kiderül: George Clooney, az ENSZ békeköveteként az amerikai elnökkel és Joe Biden alelnökkel tárgyalt február 23-án a darfúri helyzetről. Oprah Winfrey február 17-én interjút készített a First Lady-vel, Michelle Obamával és a beiktatási fogadásra is meghívták. De a Microsoft első embere, Bill Gates is volt már az elnöki rezidencián.
A hírességeken kívül egyebek mellett lobbisták, szakszervezeti vezetők és politikusok is a Fehér Ház látogatói voltak.
Barack Obama még szeptember elején jelentette be, hogy Fehér Ház látogatói nevét és bejegyzéseit az interneten nyilvánosságra hozzák, kivéve azokét a vendégekét, akiknek látogatása "nem a nagyközönségre tartozik, vagy nemzetbiztonsági szempontból nem közölhető."
hirado
2009.10.31. 22:25