HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Peking a tibeti kivégzésekről: "kínai belügy"

t: 372

Peking a tibeti kivégzésekről: "kínai belügy"

Elutasította Kína az Európai Unió elítélő közleményét, amelyben a közösség a lhászai zavargásokkal kapcsolatban Kínában végrehajtott kivégzéseket bírálta.

Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) külügyi szóvivő péntek este kiadott közleményében "határozott elégedetlenségének" adott hangot az EU állásfoglalását illetően. "A kínai igazságszolgáltatás tisztességes és nyílt eljárást folytatott le, és csak a bűncselekmények elkövetőit vonta felelősségre" - közölte a szóvivő, hozzátéve, hogy az eset kínai belügy, amelybe más állam nem avatkozhat be.

A pekingi kormány arra kéri az EU-t, hogy tartsa magát az egyenlőség és a kölcsönös tisztelet elvéhez, és ne küldjön "rossz jeleket a tibeti szeparatistáknak" - állt a kínai közleményben.

Az EU tagállamainak állam- és kormányfői csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozójukon közös közleményben ítélték el két tibeti kivégzését arra hivatkozva, hogy a közösség hagyományosan ellenzi a halálbüntetést.

Kínában október 27-én végeztek ki két tibetit a tavaly Lhászában, Tibet székhelyén kitört zavargások során elkövetett, halálos áldozatokat is követelő gyújtogatások miatt.

Eközben a Japánban tartózkodó dalai láma arról beszélt szombaton, hogy Kína "túlpolitizálja" az ő külföldi látogatásait, holott azokat valójában spirituális, nem pedig politikai okok motiválják. A tibetiek emigrációban élő szellemi vezetője szerint a kínai kormány "bajkeverőnek" tartja őt és túlzottan sok politikai üzenetet vél felfedezni rendszeres külföldi útjaiban.

Peking néhány napja élesen bírálta, hogy a dalai láma India északkeleti határállamába, Arunácsal Pradesbe akar látogatni, arra a területre, amely évtizedek óta határvita tárgya Kína és India között.

hirado

2009.10.31. 10:12

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek