
A köznyugalom megzavarására alkalmasnak minősítette, de nem tiltotta be Svájcban az államszövetség rasszizmusellenes bizottsága a minaretépítés betiltását célzó népszavazást kezdeményező két jobboldali populista párt kampányplakátját - írta csütörtöki számában a Neue Zürcher Zeitung.
A plakát olyan benyomást kelt, mintha a muszlimok elnyomnák a nőket, és uralkodni akarnának a svájci társadalmon - állapította meg a bizottság.
Ez pedig a svájci muzulmánok békés többségének megrágalmazása, és mint ilyen, nem szolgálja a társadalmi együttélést - tették hozzá..
A bizottság ugyanakkor magállapította, hogy az ilyen és ehhez hasonló plakátok büntetőjogilag nem üldözendők.
Ezért azt javasolta a svájci városoknak, hogy körültekintően egyensúlyozva járjanak el, amikor a plakátok kihelyezésének engedélyezéséről döntenek.
Vegyék figyelembe "a véleménynyilvánítás szabadságát, a hátrányos megkülönböztetés tilalmát és a svájci társadalomnak a gyűlöletkeltéstől való megóvásának" elvét.
A jelentős támogatottsággal bíró Svájci Néppárt (SVP) és a kis Szövetségi Demokratikus Unió (EDU) plakátján fekete minaretek erdeje nő ki a svájci zászlót jelképező földből, az előtérben pedig egy erősen lefátyolozott nő látható, mellette a "Stop!" és a népszavazási kezdeményezés támogatására buzdító "Igen" felirat.
Az SVP és az EDU 2007 májusában indított népi kezdeményezést a minaretépítések betiltása érdekében. Hosszú küzdelem árán sikerült elérniük, hogy népszavazást írjanak ki a kérdésről. A referendumot november 29-én tartják.
A svájci kormány javasolta a parlamentnek, hogy a népszavazás sikere esetén utasítsa el a törvényalkotási kezdeményezést, mert egy ilyen tilalom veszélyeztetné a vallási békét az országban.
hirado
2009.10.08. 10:36