HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > "Mikloško előhúzta a magyarkártyát" - Az első szlovák bocsánatkérés

t: 212

"Mikloško előhúzta a magyarkártyát" - Az első szlovák bocsánatkérés

František Mikloško a díjátadáson hangsúlyozta: a második világháború után a csehszlovák állami szervek a kollektív bűnösségre hivatkozva megfosztották állampolgárságuktól és vagyonuktól a kisebbségi magyarokat, s céljuk a magyar nemzetiségű lakosság kitelepítése volt. Ennek nyomán számtalan ártatlan ember szenvedett, sokuknak mély lelki traumával kellett szembenézniük. „Legyenek akármilyenek is a bennünket ért sérelmek, a magam nevében azt szeretném mondani a Szlovákiában élő magyaroknak, bocsássanak meg” – fogalmazott Mikloško.

"Áruló magatartás", magánvélemény

Mária Sabolová, a KDH képviselője egyetért Mikloškóval, azonban figyelmeztetett: az átadáson magánszemélyként vett részt, így nem a párt hivatalos álláspontját képviselte. „Tudom róla, hogy mivel keresztény politikus, bármikor és bárkitől képes bocsánatot kérni. Minden félrelépést becsületesen vállalni kellene – ez a magyar–szlovák kapcsolatokban még hiányzik, politikai szinten is” – vélekedik Sabolová.

Bugár Béla, az MKP elnöke örömmel fogadta Mikloško bocsánatkérését, s véleménye szerint ezáltal a KDH-t is egy bizonyos irányban mozdította. Hozzátette: lehetséges, legközelebb már nem csak az MKP fogja a kormánykoalícióban szorgalmazni a bocsánatkérést. „Mikloško tudja, miről van szó. Ő az első politikus a szlovák oldalról, aki ezt megtette. Nagyon örülnék neki, ha a kérdésen mások is elgondolkodnának” – vélekedik Bugár.

Ján Slotát teljesen kihozta a sodrából a bocsánatkérés: Mikloško „farizeusi és áruló magatartása miatti undor fogta el” a Szlovák Nemzeti Párt vezérét. Szerinte Mikloško „gyöngyöt szórt a disznók elé” és „végzetes sebet ejtett a szlovákok lelkén”.

Az ANO szerint Mikloško előhúzta a magyarkártyát, amivel a nacionalisták malmára hajtja a vizet.

A HZDS sem örült Mikloško kijelentésének. Milan Urbáni alelnök szerint „fölösleges a múltban vájkálni, mert így kölcsönösen különböző sebeket téphetünk fel, ami nem lenne jó senkinek”.

Az SDKÚ úgy ítélte meg, Mikloško a saját nevében beszélt, ezért a dolognak nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani.

Dušan Čaplovič (Smer) meggyőződése, a kereszténydemokrata politikus „bűntudatot érezhet, mert talán a családja részt vett a magyarok kitelepítésében, ezért kért bocsánatot”. Szlovákiának viszont nincs miért elnézést kérnie, inkább Magyarország gondolkodhatna el azon, mit csinált a magyar kormány 1938 és 1945 között.

„Egyáltalán nem meglepő, hogy mindenkit felháborított a szombati kijelentés. Az MKP felelősségteljes párt, mely a szlovákiai állampolgárok érdekeit szem előtt tartja, s a békés együttélést nem kellene elrontani ilyesmivel. Ha nem ismernénk Mikloškót és humorérzékét, valamint ha nem tudnánk róla, hogy szívesen jár külön utakon, keményebb reakciók is elhangzanának” – tette hozzá Malchárek.

Mikloško a múlt rendszerben kitartó munkával segítette a földalatti egyházat s 1989-ben, a bársonyos forradalom idején vezető polgárjogi harcosként hozzájárult a szabad vallásgyakorláshoz és ahhoz, hogy Szlovákiában az alapvető emberi jogok érvényesüljenek - most ezért kapta a Szent Adalbert díjat.

hirtv

2005.06.14. 11:24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek