
Erdogan török miniszterelnök telefonon közölte dán kollegájával, hogy török részről továbbra is komoly fenntartások vannak kinevezésével kapcsolatban.
Mégiscsak vannak kifogásai Törökországnak Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök esetleges NATO-főtitkári kinevezése ellen szombati dán rádiójelentések szerint.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök személyesen közölte telefonon dán kollegájával, hogy török részről továbbra is komoly fenntartások vannak kinevezésével kapcsolatban - jelentették koppenhágai rádióállomások szombat reggel.
Erdogan ezzel közvetve ellentmondott Abdullah Gül török államfőnek, aki pénteken jelezte: országa nem vétózná meg, hogy Rasmussen legyen a NATO következő főtitkára.
Az NTV török tévécsatornának Erdogan korábban kifejtette: Rasmussen "komoly ingerültséget okozott muzulmán országokban" a legnagyobb dániai lapban néhány éve megjelent Mohamed-karikatúrák ügyében tanúsított magatartásával. Ezek az országok arra ösztökélik a török kormányt, hogy akadályozza meg Rasmussen kinevezését - mondta Erdogan.
Az észak-atlanti szövetség egyik legerősebb hadseregével rendelkező Törökországot az iszlamista gyökerű konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kormányozza. A párt egyebek között kifogásolja, hogy a dán kormány mind a mai napig engedélyezi a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szócsövének számító kurd Roj TV dániai működését. "A pártnak megvannak a maga elvei, amelyekkel én nem ellenkezhetek" - jegyezte meg Erdogan az interjúban.
Hivatalosan meg nem erősített sajtójelentések szerint Rassmussen a legesélyesebb arra, hogy utódja legyen a nyáron leköszönő NATO-főtitkárnak, a holland Jaap de Hoop Scheffernek. E jelentések szerint az amerikai kormány és a legnagyobb európai NATO-tagállamok is a jobboldali liberális dán kormányfő mögött állnak.
Az észak-atlanti szövetség tagállamai általában konszenzussal döntenek a szervezet főtitkárának személyéről, ám ha a többi 25 tagállam támogatja Rasmussent, Törökországnak egymagának nehéz lenne megakadályozni főtitkárrá válását - vélik elemzők. A szervezet tagországainak vezetői legközelebb április elején tartanak csúcsértekezletet.
hirado
2009.03.28. 10:59