
George Bush és Dmitrij Medvegyev az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén találkoztak a perui fővárosban.
George Bushnak ez volt az utolsó találkozója Oroszország első számú vezetőjével. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszámolója szerint a két elnök egyetértett abban, hogy az orosz és az amerikai félnek továbbra is vannak ugyan nézeteltérései, de nem akarnak leragadni egy problémánál.
A felek inkább gyakorlati szempontból közelítenék meg a két ország és a világ számára fontos kérdéseket. A találkozó után Bush elnök azt mondta:
"Voltak olyan kérdések, amelyekben egyetértettünk, és olyanok is, amelyekben nem. Nagyon igyekeztem szívélyes kapcsolatokat kiépíteni, hogy együtt tudjunk dolgozni, amikor erre van szükség, illetve, hogy egymást tisztelve megengedhessük magunknak azt is, hogy ne értsünk egyet."
Medvegyev közölte, hogy kész az együttműködésre a következő elnökkel, Barack Obamával. A Fehér Ház tájékoztatása szerint Medvegyev és Bush fontosnak tartja, hogy Oroszországnak és az Egyesült Államoknak folytatnia kell az együttműködést Irán ügyében.
A találkozón számos kérdésről beszélt a két elnök, kezdve az átfogó pénzügyi válságtól a Grúziához fűződő vitáig. Ugyanakkor nem volt szó az amerikai rakétapajzs elemeinek tervezett közép-európai telepítése miatt kirobbant vitáról.
hirado
2008.11.23. 11:40