
Dunszerdahely polgármestere szerint indokolatlan volt a szlovák rendőrség fellépése a magyar szurkolók ellen a szombati dunaszerdahelyi DAC-Slovan Bratislava labdarúgó mérkőzésen. Pázmány Péter közölte: a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselői ki fogják kérni a rendőrségtől az eseményekről készült videofelvételt.
A helyszínről tudósító magyar sportújságírók is jogtalannak és indokolatlannak tekintik a magyar szurkolók elleni dunaszerdahelyi rendőri támadást. A szemtanúk szerint semmilyen okot nem szolgáltattak a beavatkozásra a részben Magyarországról érkező drukkerek, akik példásan szurkoltak a dunaszerdahelyi csapatnak - mondták el a Nap-kelte vasárnapi adásában. A helyszíni tudósítók véleménye szerint a nemzetközi sajtó mégis a magyarokat fogja elmarasztalni. A sportriporterek arról is beszámoltak, hogy a szlovák szurkolók petárdákat dobtak közéjük, amelytől többen megsérültek. A rendőrök ennek ellenére ott nem avatkoztak közbe.
"Én semmilyen okát nem láttam a beavatkozásnak. Amennyiben úgy gondolták, hogy a (magyar) szektorból megjegyzések érkeztek, akkor a szektort körbe kellett volna venni (...) A rendőrség benyomult a szektorba, ütötte-verte az embereket. Én az ilyenfajta beavatkozásnak az okát nem láttam" - mondta Pázmány. A polgármester szerint a szlovák rendőrség azt állítja, hogy atrocitások történtek a szurkolók részéről, de az MKP jelen lévő képviselői ezt nem észlelték.
Pázmány Péter úgy látta, hogy a Slovan szurkolók táborából érkeztek a petárdák, de ez - mondta - a szlovák hatóságok számára "mintha meg sem történt volna". Szerinte a dunaszerdahelyi szurkolótábornak köszönhetően nem történt nagyobb baj, ők ugyanis a szektorukban maradtak, amikor a rendőrök rátámadtak a Magyarországról érkezett mintegy kétszáz szurkolóra.
A DAC és a Slovan Bratislava szombati mérkőzését botránysorozat kísérte, a találkozóra Magyarországról is érkeztek drukkerek. A meccsre mindkét csapat hívei és a rendfenntartó erők is "rákészültek", a hatóságok több mint ezer rendőrt vezényeltek ki, akiket biztonsági őrök is segítettek, s készültségbe helyezték a vasúti rendőrséget is.
A meccs során a két szurkolótábort elkülönítették, nem verekedhettek össze, de szócsata és dobálózás azért volt. A játék első negyedórájának elteltével azonban a szlovák rohamrendőrség benyomult a hazaiak szektorába és rátámadt az emberekre. A meccs 15 percre félbeszakadt. A hivatalos közlés szerint "takarásban bűncselekmény" történt, ezért léptek közbe a rendőrök.
A mérkőzés után a szlovák rendőrség 16 magyar és 15 szlovák állampolgárt állított elő, de Farkas Géza magyar konzul tájékoztatása szerint valamennyi előállított magyar állampolgárt párt órán belül elengedtek. A konzul szerint közülük csak egy személy ellen indítanak eljárást kábítószer birtoklása miatt.
A dunaszerdahelyi kórházban egy magyar állampolgárt ápolnak. Farkas Géza konzul vasárnap a távirati irodának arról számolt be: a sérült azt mondta, semmi baja sincsen, de az orvosok a biztonság kedvéért mégis benntartották, és azt ígérték, hogy még a vasárnap folyamán elengedik.
A szlovák média idézte Stanislav Jankovic szlovák országos főkapitány-helyettest, aki szerint a rendőrség őrizetbe vett egy Szlovákiában körözött magyar állampolgárt, továbbá egy szurkolót, aki hamis okmányokkal érkezett Magyarországról. Farkas Géza konzul azt feltételezi, hogy a Jankovic által említett egyik őrizetbe vett személy az, aki ellen eljárás indult kábítószer birtoklása miatt. A konzul többektől hallotta, hogy "nehézségek" voltak a szlovák szervekkel a személyi okmányok elfogadtatásával. Szerinte meglehet, hogy hamisnak vélték a másik őrizetbe vett személy okmányait, de a diplomatát a szlovák hatóságok erről az esetről egyelőre nem tájékoztatták.
hirado
2008.11.02. 13:18