
A cseheket már néhány napja azzal nyugtatják, hogy Lengyelországtól, Magyarországtól, Ukrajnától, s (hamarosan) Oroszországtól eltérően Csehországot nem fenyegeti semmiféle pénzügyi katasztrófa, de egyre kevesebben hiszik ezt el.
"Tény, hogy Csehországban minden egy kicsit másképp van, mint a többi veszélyeztetett kelet-európai országban, de ez nem jelenti azt, hogy védettek lennénk a pénzügyi katasztrófával szemben. Míg korábban azt gondoltuk, hogy a veszély nyugatról jön, most a szél megfordult és kelet felől hozza a füstöt. " - írta az egyik konzervatív lap. Csehország a veszélyeztetett régióba tartozik. A befektetők nem tesznek különbséget ország és ország között, hanem régióban gondolkodik. Ettől a besorolástól pedig rendkívül nehéz megszabadulni.
Egyre kevesebben ellenzik az euró bevezetését is. Eddig azt állították, hogy a korona biztonságos, ma már kezdik elveszíteni pozícióikat. "Nem biztos ugyan, hogy az euróövezet és a vele való igen szoros kapcsolat üdvözítő, de jelenleg ez a legértelmesebb dolog, amit tehetünk" - írja a lap. "Az euró, vagy az előkészületek felgyorsítása bevezetésére megóvhat bennünket (Jirí) Paroubektől (ellenzéki szociáldemokrata politikustól), s olyan biztosíték lehet, amely megóv bennünket a magyarországi forgatókönyvtől is. Nem igaz, hogy bennünket, cseheket az ilyesmi nem fenyeget."
A cikk szerzője szerint a Topolánek-kormány minden kritika ellenére jobban gazdálkodott, mint a szociáldemokraták által vezetett Paroubek-kormány. Ha a cseh kormány most, lengyel mintára elfogadná az euró bevezetésének pontos forgatókönyvét, talán elkerülhető lenne, hogy a válság Csehországot is elérje, s megóvja a magyarországi forgatókönyvtől.
hirado
2008.11.01. 18:25