
Ötmillió fontért, vagyis több mint 1,6 milliárd forintért árusítja a London alatt húzódó Kingsway nevű alagútrendszert a tulajdonos, a British Telecom.
Az 1 kilométer hosszú, 7 ezer négyzetméteres alagút a Chancery Lane nevű földalatti állomás alatt, 30 méteres mélységben húzódik.
A Kingsway alagutat 8 ezer ember befogadására tervezték, és 1942-ben, a Luftwaffe számára kudarccal végződött angliai légi csata után építették meg. A második világháború után az Állami Levéltár lerakatnak használta. Becslések szerint az évtizedek folyamán legalább 400 tonna dokumentumot tároltak az alagútban. A Kingsway a hidegháború idején a postai és egyéb telekommunikációs feladatokat ellátó Post Office tulajdonába került.
Több mint 80 ember dolgozott a föld alatt az 50-es években, amikor kiépítettek az alagútban egy telefonközpontot, amely történelmi szerepet is kapott. Itt jött létre az összeköttetés a forró drót vonalon, amelyet a mindenkori amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár használt vészhelyzetben, amikor tolmácsaik segítségével beszélniük kellett egymással, hogy elsimítsák a háborús konfliktussal fenyegető vitákat.
Később, az enyhülés éveiben óvóhely, könyvtár, és újra levéltári raktár lett a Kingsway, az elavult telefonközpont pedig történelmi ereklyévé porosodott. A 80-as években azonban megint fontos szerepet kapott volna. Margaret Thatcher kormánya idején a katonai vezetők a szupertitkos Pindar tervben amolyan háborús vezérlőközpontnak szemelték ki a bunkert, de a tervek füstbe mentek 1989 után.
hirado
2008.10.20. 09:37