
Pokolgépes merényletet követtek el csütörtökre virradóra Jeruzsálemben egy neves izraeli történészprofesszor ellen, akinek közismertek a palesztin területek kolonizációjával szembeni állásfoglalásai.
A 73 éves Zeév Sternhell könnyebb sérüléseket szenvedett a lábán egy robbanószerkezettől, amikor éjjel bezárta a háza körüli kerítés kapuját. A professzort kórházba szállították. A rendőrség szerint a támadók ultranacionalista szélsőségesek lehettek.
A lengyelországi születésű, holokauszttúlélő Sternhell a jeruzsálemi Héber Egyetem politikatudományi tanszékének tanára, a fasizmus szakértője, fő területe a franciaországi szélsőjobboldal ideológiai gyökereinek kutatása. Rendszeresen publikál a Háárec című izraeli napilapban. Írásaiban gyakran támadja az izraeli ultranacionalista tábort és a kolonizációt, a palesztinokkal való megbékélés híve.
Nagy vitát váltott ki nemrégiben azzal a cikkével, amelyben így vélekedett: "Ha a palesztinok nagyobb tisztánlátásról tennének tanúságot, akkor akcióikat a kolóniák ellen koncentrálnák, nők és gyermekek helyett." A Gázai övezet elleni izraeli blokádot pedig "erkölcstelennek és hatástalannak" ítélte meg. Az idén megkapta az ország legmagasabb polgári kitüntetését, az Izrael-díjat.
A Sternhell elleni merénylet megdöbbenést keltett izraeli politikai körökben is. Sulamit Aloni volt oktatási miniszter, a baloldali ellenzéki Merec párt vezetője az izraeli közrádióban elítélte a terrorakciót, és felhívta a figyelmet, hogy a szélsőséges telepeseknek a palesztin területeken folytatott tevékenységét több miniszter és a hadsereg is támogatja. Geula Kohen, a nacionalista Tehija párt képviselője szintén elítélte a merényletet, ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy Sternhell "harckocsik küldésére szólított fel, a kolóniák lerombolására és gyilkosságokra biztatott terrorista szervezeteket".
hirado
2008.09.25. 10:39