
A Spanair légitársaság - közvetlenül a katasztrófával végződött madridi felszállási kísérlet előtt -, le akarta cserélni a tragédiát szenvedett utasszállító repülőgépet - jelentette be a spanyol fejlesztési miniszter, Magdalena Alvarez. A BBC információi szerint a légitársaság munkatársa végül azonban közölte a madridi repülőtér irányítótornyával, hogy mégsem cserélik le a gépet, amelynek augusztus 20-án történt katasztrófájában 154-en haltak.
A kigyulladt, majd a kifutón túlszaladva tűzgolyóvá vált repülőgép csaknem egy órás késéssel kezdte meg a tragikus felszállást. A Kanári-szigetekre tartó JK 5022-es járat késését állítólag a légkondicionáló berendezés egy hőmérőszabályzójának meghibásodása okozta.
A spanyol kormány fejlesztési minisztere, Magdalena Alvarez azt mondta az ügyet vizsgáló parlamenti bizottságnak, hogy a Spanair a járat felszállása előtt közvetlenül jelezte a repülőtéri hatóságoknak: lehetséges, hogy lecserélnék a gépet egy másikra.
Az időközben csődöt jelentett Spanair eddig egyébként nem említette nyilvánosan, hogy repülőt akartak volna cserélni közvetlenül a tragédia előtt. A cég szóvivőjének közleménye szerint erről a kérdésről a vizsgálatok lezártáig nem nyilatkozhatnak. Korábban azonban azt állították, hogy a hőmérőszabályzó meghibásodásának nem volt semmi köze a szerencsétlenséghez.
hirado
2008.08.30. 11:15