
Az Egyesült Államok "súlyos bakit" követett el, amikor elhitette Grúziával, hogy kockázat nélkül hajthat végre hadműveletet Dél-Oszétiában - írta Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök a The Washington Post kedden megjelenő számának fórum rovatában.
"Súlyos bakit követett el az Egyesült Államok, amikor kijelentette, hogy a Kaukázus, amely több ezer kilométernyire van az amerikai kontinenstől, az érdekszférájába tartozik" - írta a Nobel-békedíjas politikus a lap internetes változatában.
"Oroszország nem területileg kíván terjeszkedni, de legitim érdekei vannak ebben a térségben" - tette hozzá az orosz politikus.
Gorbacsov úgy látja, hogy a nyugati hatalmak az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén "távolról sem kiegyensúlyozott" álláspontot képviseltek, és ennek eredménye az, hogy a BT nem tudott hatékonyan reagálni már a konfliktus kezdetén.
Mihail Szaakasvili grúz államfő meggondolatlanul cselekedett, amikor katonai műveletet indított múlt csütörtökön Dél-Oszétiában - írta. "Nem tudták volna ezt megtenni a grúz vezetők, ha nem érzik egy nagyhatalom támogatását és bátorítását" - folytatta.
Felidézte, hogy a grúz haderő kiképzésében "több száz" amerikai kiképzőtiszt vett részt. Mindez a NATO-csatlakozás ígéretével társulva elhitette a grúz vezetőkkel, hogy villámháborút indíthatnak Dél-Oszétiában - vélekedett.
hirado
2008.08.12. 11:01