
Öt és fél év börtönbüntetésre ítélte a guantanamói különleges katonai bíróság Oszama bin Laden sofőrjét. Mivel Szalím Ahmed Hamdan már öt éve, egészen pontosan 61 hónapja van a katonai börtöntáborban, nagyjából fél év múlva szabad lehet.
Az ügyész legalább harminc év börtönbüntetés kiszabását kérte, amit a bíróság visszautasított. Hamdan bűnösségét szerdán mondta ki a katonai esküdtszék a "terrorizmusnak nyújtott lényeges támogatás" vádpontjában. Más vádpontokban, például az "összeesküvés" vádjában ugyanakkor felmentették a férfit. Hamdan mindvégig azzal védekezett, hogy nem volt más választása, meg kellett élnie valamiből, ezért szegődött el sofőrnek, de nem vett részt terrorista akciókban. Ügyvédje azzal érvelt, hogy Hitler sofőrjét sem állították bíróság elé 1945 után, tehát védencét is ennek alapján kell megítélni.
A négy elemit végzett jemeni születésű férfi a per során a rossz bánásmódra panaszkodott. Hamdan az esküdtek előtt bocsánatot kért azért, ha az al-Kaidánál folytatott tevékenységével bármiféle kárt okozott volna az amerikaiaknak. Szalim Ahmed Hamdan pere volt az első a különleges katonai bíróság előtt, amit George W. Bush amerikai elnök hozott létre a "terrorizmus elleni háborúra" hivatkozva.
A Fehér Ház egyik szóvivője, Tony Fratto azt mondta szerdán, hogy Hamdan pere tisztességes volt. A Human Rights Watch nevű jogvédő szervezet szerint a tárgyaláson szabálytalanságok voltak, a folyamatot pedig a rendszer hibái is hátráltatták. Egy olyan tárgyalás, ami a védelem hátráltatásán múlik, nem lehet tisztességes - mondta Jennifer Daskal, a szervezet egyik vezető terrorizmusellenes munkatársa.
A Pentagon közölte, hogy még legalább 20fogoly esetében várható hasonló bírósági per.
hirado
2008.08.08. 09:44