R.E.M. és Black Eyed Peas
Alig pár éve még az átkos után ránk maradt szellemi örökség meghatározó része volt az a kulturális demarkációs vonal, melyet képzeletünkben a Bécs-Prága tengely mentén húzott a nyugati popzenei ipar nyilvánvalóan nem létező agytrösztje. Más szóval okkal nem volt külföldi koncertre járó nemzet a magyar, hiszen Bécs kapuját csak a legmerészebb együttesek és előadók lépték át. A kísérletező hajlam mellett néha azért a káeurópai közönség kettős ismérve is idehajtotta a nyugat kiöregedő sztárjait, nevezetesen a gyönyörű lányok és a hálás hallgatóság.
Ezzel aztán új fordulat jött, és évekig úgy tűnt, hogy a megkopott, esetenként hízásnak indult sztárok olyan reményekkel érkeznek hazánkba, mint az amerikai nyugdíjasok Floridába: kiélvezni azt, ami még adatott, esetleg egy kis pénzt csinálni. Közben mi persze fanyalogtunk, de a várva várt nagy nevek minden évben elmaradtak. A tavalyi egyértelműen a popdívák éve: Britney Spears, Pink és Cher mellett majdnem Lisa Minnelli is itt volt. Idén pedig, nos, idén tényleg nagy nevek vették fel Budapestet a lemezbemutató turnéjuk naptárába, s az, hogy frissen megjelent nagylemezeket játszanak el nekünk élőben, egy dolgot biztosan jelent: a koncert után befűzhető csajok mellett végre a visszajelzésünk, a véleményünk is számít.
Évnyitónak itt van mindjárt az R.E.M.: tizenkét lemez és három év hallgatás után már azt emlegette a szakma, hogy Michael Stipe és csapata kezd kifújni. Aztán az októberben megjelent Around The Sun egyből lassú érésű alkotói periódussá változtatta azt a néhány évet, ami a Reveal kiadása óta telt el. Az R.E.M.-et pedig nagy visszatérő helyett megfontoltan zenélő, kivétel nélkül kimagaslóan teljesítő együttesként értékelték a kritikusok - rajongóikban nyilván fel sem vetődött, hogy ez másként is lehet. Egyszóval egy ereje teljében lévő, az ideivel egyértelműen sikerévként kalkuláló zenekar lép fel január 22-én a Puskás Ferenc-stadionban, alig egy évvel az eddigi pályájukat összegző Best of album megjelenése után.
Az összegző hangvétel egyébként az új nagylemezt is jellemzi, az R.E.M. korábbi motívumai, hangulati elemei rendre visszaköszönnek az Around The Sun-on. Természetesen alárendelt viszonyban, hiszen a cél dalonként és a lemez egészét tekintve is az volt, hogy korszellem, politikai felhangoktól sem mentes hangulatjelentés kerüljön a korongra. A kritikusok mellett a közönség is jól fogadta a régiúj hangzást, azaz szépen fogy a lemez, január végén tehát minden esélyünk megvan arra, hogy kirobbanó hangulatban és formában csípjük el Stipesot és csapatát. Ha netalán mégsem így lenne, azzal még mindig vigasztalódhatunk, hogy a turnénaptárban Budapest végre Bécs és Prága, sőt Párizs elé került időben.
A január 26-án a Petőfi Csarnokban fellépő Black Eyed Peas legutóbbi lemeze, az Elephunk már nem annyira új, a rádiókból valószínűleg már az összes slágerüket kívülről ismerjük - súgunk: elsősorban a Where Is The Love, a Shut Up, valamint a Hey Mama jusson eszünkbe! A koncertre mégis érdemes ellátogatnunk, mégpedig a következő okokból. Énekesnőjük, az egyszerre tüneményes és szexi Fergie már önmagában is egy egész estés esztétikai élmény, melyet még a többi tag direkt vállalt rútsága sem tud ellenpontozni. Aztán: az együttes tagjai nem véletlenül öltöznek színben és fazonban szinte kötelezően elütő ruhákba, öltözködésük színes egyéniségüket hivatott tükrözni, mely a színpadon is megnyilvánul. Zenebohócok, na, és az sem elképzelhetetlen, hogy az egyébként tökéletes hangzást szaltókkal és különböző break-figurákkal kísérik, mivel korábban mindannyian utcai táncosok voltak. Most jönnek először hozzánk, már csak ezért is érdemes meghallgatnunk őket.
Anastacia, Bocelli, Rammstein
Ha nem számoljuk az egykori - azóta átkeresztelt - Arany Zsiráf-díjkiosztót, Anastacia szintén először a látogat Budapestre. Számára a tavalyi év első fele jelentette a nagy visszatérést: betegségéből felépülve - épp két éve diagnosztizáltak nála mellrákot - hatalmas lendülettel a slágerlisták élére küzdötte magát. Az Anastacia című lemeze szint heteken belül háromszoros platina lett, egyedül Angliában több mint egymillió példány kelt el belőle, közben pedig 29 telt házas koncerttel zárta a lemezbemutató turnét. Az énekesnő itt Európában egyébként is sikeresebb, mint hazájában, a tengerentúlon: a 2000-es Not That Kind című albumából 4 milliót, a 2002-es Freak of Nature-ből pedig 3 milliót adtak el az öreg kontinensen. Anastaciának tehát minden oka megvan arra, hogy február 17-én beleadjon apait-anyait.
Érdemes a feketehangú fehér énekesnő dalait is számításba venni: az I'm Outta Love és a Paid My Dues mellett most már a Left Outside Alone-t, a Sick and Tired-et és a Welcome To My Truth-ot is meghallgathatjuk élőben - ez már önmagában is húszpercnyi hangképzés olyan szinten, amihez mérhetőt jelenleg senki sem tud a popszakmában. Ajánljuk tehát a koncertet azoknak is, akik kereskedelmi rádiót elvből nem hallgatnak, mivel véleményünk szerint a koncert élő bizonyítéka lesz annak, hogy a könnyűzene is lehet színvonalas, még akár tiszteletre méltó is, s ehhez jó esetben nem kell több, mint egy eredeti hang.
Kicsit több mint egy héttel az amerikai énekesnő koncertje után, február 26-án egy másik őstehetség, Andrea Bocelli lép a nagyközönség elé. A könnyű- és komolyzene között vékony a határvonal, rendszerint nem is születik értékelhető produkció ezen a mezsgyén, hiszen, mint tudjuk, két lovat nem lehet egy fenékkel. Bocelli mégis képes volt arra, hogy különválassza a két műfajt: komolyzenei lemezeit mestere, Pavarotti albumai mellett emlegetik, kicsit dagályosabb, de annál dallamosabb könnyűzenei szerzeményeit pedig Céline Dion, Sarah Brightman, Zucchero, Robbie Williams vagy Kylie Minogue közreműködése is sikerre ítélte. Andrea Bocelli koncertjei mellett jellemzően neves események alkalmából szokott fellépni: 2000-ben például a futball Európa-bajnokság hivatalos nyitóestjén, valamint a sydneyi olimpia nyitórendezvényén is az ő hangját élvezhette a közönség, talán nem véletlenül. Budapesti fellépése alkalmából is legalább olyan monumentális erejű áriákat várhatunk tőle, mint a fent említett sportrendezvényeken, a Puskás Ferenc-stadion hatalmas koncertterében előadott dalok bizonyára mindenki szívét csordultig töltik majd. Ha kedveljük a nyilvános elérzékenyülést - mely mögött félelmetes tehetség és szakmai tudás sorakozik fel -, semmiképpen ne hagyjuk ki a toszkánai születésű énekes fellépését.
Az év eleji bemelegítő szezon utolsó nagy durranása a német Rammstein fellépése lesz, igaz, őket több alkalommal is meghallgathattuk már határainkon innen. Ennek ellenére mostani koncertjükön garantált meglepetéssel szolgálnak, hiszen tavaly szeptemberben jelent meg új, Reise, Reise című nagylemezük. Az album, ha hangzásvilágában nem is, szövegeiben, mondanivalójában mindenképpen újat hozott: a jól ismert gótikus és vállaltan groteszk hangulat most aktuálpolitikai kérdésekkel párosul, meglehetősen érdekes nézőpontból szemlélve az európai és tengerentúli nagyhatalmak kormányprogramját. Érzésünk szerint annyiról van csak szó, hogy német együttesként a Rammstein sem tudott ellenállni az Egyesült Államokban az elnökválasztás előtt kialakult hisztériának, és a politikai témák feszegetésével csak egy újabb maskarát öltöttek magukra - nyílt titok, hogy az együttes imád pózolni, és hörgéssel, illetve kemény basszusjátékkal kísért zenéjükben legalább annyi az önirónia, mint a komolyan vehető eszmei tartalom. Nagy elődjük, a Laibach alig egy hónapja járt Budapesten, azonban míg a szlovén birodalmi tánckart az E-klubba (és előtte a Sziget egyik mellékhelyszínére) száműzték, addig a Rammstein a Puskás Ferenc-stadionban lép majd fel, várhatóan közel telt ház előtt. Az együttes koncertjeit egyébként rendszerint lélegzetelállító színpadi show kíséri, már csak a lángokba boruló emberi testek, és az Aréna újabb leégésének kockázata miatt is érdemes meghallgatnunk, hogyan szól az új lemez élőben.
Február után kisebb szünet következik, majd májusban újabb szuperprodukciók érkeznek fővárosunkba: a Pat Metheny Group ínyenceknek szóló koncertje után a Dire Straitsből ismert és állítólag magyar származású Mark Knopfler, az örökifjú Joe Cocker és a múlni nem akaró Rod Stewart is megpendíti bennünk a nosztalgiát. Végül pedig a U2 júliusi fellépéséről is hallani, mondanunk sem kell, Bonóék is vadiúj lemezt hoznak el hozzánk.
[LHP.HU]
2005.01.12. 13:21