HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > KÜLFÖLD > Már 73 halott a japán vonatbalesetben

t: 376

Már 73 halott a japán vonatbalesetben

Hetvenháromra emelkedett kedden a nyugat-japáni Hjógo tartományban történt vasúti baleset halálos áldozatainak száma, a sérültek száma pedig már több mint négyszáznegyven. A katasztrófa a reggeli csúcsforgalom idején történt Oszaka egyik elővárosánál. Egy hét kocsiból álló szerelvény öt vagonja kisiklott egy kanyarban, és két kocsi beleszaladt egy sínek mellett álló kilencemeletes lakóházba.

A mentőalakulatok darukat állítottak fel a baleset helyszínén, hogy megkezdjék a vonat roncsainak elszállítását. Kedd hajnalban még sikerült három embert élve kimenteni az egyik összeroncsolódott kocsiból. Az ugyanakkor nem világos, hogy vannak-e még emberek a roncsok alá szorulva. A baleset pontos okait még nem sikerült tisztázni, a hatóságok jelenleg azt vizsgálják, hogy vajon a vonat milyen sebességgel közlekedett a kisiklás pillanatában.

Eközben kedden is történt egy kisebb vonatbaleset Japánban, ahol meglehetősen ritkák az ilyen esetek. A Tokiótól északra fekvő, Ibarakinál egy pótkocsis teherautónak ütközött a vonat, a szerelvény első kocsija kisiklott. A teherautó motorja a vasúti kereszteződésben mondta fel a szolgálatot, a sofőr vészjeleket adott le, de a vonat már nem tudta elkerülni az ütközést. Az esetnek egy könnyebb sérültje van.

[LHP.HU]

2005.04.26. 10:47

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek