HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY > Bűncselekmény áldozata lett Dominik?

t: 462

Bűncselekmény áldozata lett Dominik?

Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Margitszigeten eltűnt kisfiú ügyében. Dominik apja börtönben van, vallomást korábbi ígéretével ellentétben még mindig nem tett. Az anya, aki korábban többször is ellentmondásba keveredett saját vallomásaival, pénteken végül nem vetette magát a hazugságvizsgálat alá.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a korábbi közigazgatási eljárásban folyó gyermekeltűnés helyett keddtől kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak. A változást azzal indokolják, hogy a közigazgatási eljárás közben beszerzett adatok szerint a kisfiú sérelmére ismeretlenek bűncselekményt követtek el, ezért kedden az ügyészség elrendelte a nyomozást. A további eljárást kiskorú veszélyeztetése miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen folytatják tovább, az ügyet a BRFK Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztálya vette át.

Fridman Róbert, a család jogi képviselője a Független Hírügynökségnek korábban azt mondta, hogy az apa eddig nem tett érdemi vallomást, ám már jelezték az illetékes kapitányságon, hogy elmondaná, amit fia eltűnésével kapcsolatban tud. Fridman Róbert kedden úgy nyilatkozott, hogy hétfőn nem tudott az apával beszélni, a férfi kedden pedig munkabizottság előtt van, mert a börtönben dolgozni szeretne, az apa a vizsgálatokkal van elfoglalva.

Az anyát, férje augusztus 20-ai elfogása után, 21-én hajnalban hallgatták ki utoljára, ekkor vállalta, a hazugságvizsgálatot is, a pénteki vizsgálat előtt azonban meggondolta magát. A nő azóta nem változtatott korábbi vallomásán, eszerint gyermeke a Margitszigetről tűnt el, amikor ő elesett, beütötte a fejét, és eszméletlen volt.

Takács Dominik augusztus 3-án, délután egy óra tájban tűnt el a Margitszigetről, ahol édesanyjával sétált. A gyermek megszomjazott, ezért - anyja állítása szerint - pár másodpercre magára hagyta. Amikor az innivalóval visszaindult hozzá, a gyermek épp elindult a partra vezető lépcsőn a víz felé. Az anya állítólag elesett, és másodpercekre az eszméletét vesztette. Mire magához tért, a kisfiúnak nyoma veszett.

hirado

2007.08.29. 06:57

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek