
A csepeli lakás mindösze egyszobányi: a sarokban zuhanyozó és kis konyha, vele szemben egy kiságynyi galéria, amelynek korlátja mögül Edina kabala macijai és plüsskutyusai tekintenek le.
A másik sarokban ebédlőasztal körülötte pad és szék. Az asztalon a fenyőt helyettesítő koszorú és apró karácsonyi ajándékok, közöttük Sándor fotója. A bejárati ajtó mögött már tisztára törölt a csütörtök hajnalban még véres járólap, gondos kezek tartják példás rendben a kis lakást.
- Nem akartam bántani, pedig már gyakran embertelen volt az életünk - idézi fel a szerda este történteket Edina.
- Csak arra emlékszem, hogy ordítottam magamban: nem bírom tovább! Hogy hogy került a kezembe a kés, és hogy döftem, az homályos előttem. Csak azt tudom: sajnos megtettem! Anyut védtem, amikor szúrtam. Türtőztettem magam, amikor apu szájba köpött engem, de anyunál elszakadt a cérna...
Sírva öleli át egymást az egyetlen ágyon, a tizennyolc éve terrorban tartott Zsuzsa és Edina. A lány apját siratja, édesanyja pedig a lányát félti.
- Vajon mit ítél a bíróság? Nem bírjuk ki, ha börtönbe zárják - zokogja a sok mindent megélt asszony. - Nem érdemli meg. Miért nem segített rajtunk valaki....
Nem akart hinni a fülének csütörtökön hajnalban Zoli (18), Edina szerelme.
- Aznap este 9-ig voltam náluk, miután Edina több SMS-t is küldött, hogy megint iszonyatos balhé van náluk - idézte fel az utolsó órák eseményeit a fiú.
- Az utóbbi időben már előttem sem türtőztette magát Sanyi bácsi, párszor én álltam elé, hogy ne bántsa már a nőket. Szerda este lecsillapodni látszott, később Edina is azt üzente mobilján, hogy apja elaludt. Éjfél után hívott fel: Megszúrtam apát! - mondta, majd megszakadt a vonal.
blikk
2006.12.27. 10:30