Több ezer embert telepítettek ki az elmúlt napokban az indonéziai Jáva szigetén fekvő Merapi vulkán körül, amelyből továbbra is ömlik a láva. A környéken felállított táborokban eddig 3680-an kaptak menedéket, de számuk valószínűleg hamarosan nő, egyre többen hagyják el ugyanis önszántukból a vulkán körzetében lévő falvakat, mert félnek, hogy az égő felhők hamarosan föléjük érnek.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a Geger Boyónak nevezett lávacsúcs, amelyet egy 20. század eleji kitörés hozott létre, hétfőn este szétporladt, így a Merapi nyugati és dél-nyugati oldalán szabad folyása lett a lávának.
Május közepén, a vulkán aktivizálódásakor mintegy 30 ezer embert kitelepítettek, de nagyon sokan visszatértek azóta otthonukba. A május 27-i földrengéssel az evakuációs akció háttérbe szorult, mert a vulkánhoz rendelt mentőegységek is katasztrófa áldozataihoz siettek. A Richter-skála szerint 6,3-es erősségű földrengés, amelynek közel 5800 halottja volt, ismét felerősítette a Merapi vulkanikus tevékenységét.
hirado.hu
2006.06.06. 13:34