Az eddigi jobboldali ellenzék vezetőjét, Mirek Topoláneket bízta meg kormányalakítási tárgyalások lebonyolításával Václav Klaus cseh köztársasági elnök.
A hírt maga Klaus jelentette be hétfőn. "Meghívtam a győztes párt elnökét, Mirek Topoláneket, és felhatalmaztam, hogy folytasson tárgyalásokat a politikai színtéren egy új kormány megalakítására" - mondta Klaus újságíróknak.
"A megbízatást elfogadtam. Először a kereszténydemokrata néppárt, majd a zöldek képviselőivel tárgyalok" - jelentette ki Topolánek. Megismételte, hogy nem zárkózik el a szociáldemokratákkal való tárgyalások elől sem.
A két jobbközép kisebb párt - a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) és a Zöldek Pártja (SZ) - már jelezte, hogy kész tárgyalni a polgári demokratákkal, s részt venni egy jobbközép koalíció munkájában. Ennek a koalíciónak azonban egy mandátuma hiányozna a parlamenti többséghez. Topolánek megjegyezte, hogy a jövő hét közepén beszámol az államfőnek a tárgyalásai menetéről.
Mértékadó cseh lapok szerint elhúzódó, több hetes tárgyalásokra kell számítani, mert a három jobbközép pártnak együttesen csak 100 mandátuma van a 200 tagú képviselőházban, úgy, mint a szociáldemokratákból és kommunistákból álló baloldalnak. Általános a vélemény, hogy ebből a patthelyzetből a kiutat csak a polgári demokraták és a szociáldemokraták valamiféle megállapodása jelentheti. Ha ez nem sikerülne, akkor valószínűleg előre hozott választást kellene kiírni.
hirado.hu
2006.06.05. 14:02