Mintegy 40 luxuslakást értékesített a piaci ár töredékéért honvédségi vezetőknek a szaktárca az elmúlt hat-hét évben, a vagyonvesztés emiatt mintegy 750 millió forint - írja a Magyar Nemzet.
Csökkent a Fidesz támogatottsága, a pártoktól távolságot tartó választópolgárok aránya emelkedett, az ellenzéki pártok alapvetően stagnáló helyzetben vannak.
Hányan érintettek még?! Törvénytelenül kapott dupla költségtérítést Rónaszékiné Keresztes Monika (49) fideszes országgyűlési képviselő – tudta meg a Blikk.
Székesfehérvár fideszes irányítói, Cser-Palkovics András polgármester és Brájer Éva alpolgármester egyaránt dupla költségtérítést vesz fel, vagyis az önkormányzattól és az országgyűléstől is felveszik azt, derül ki a STOP birtokába jutott dokumentumokból.
A főváros szerződést bont a budapesti hajléktalanokat ellátó civil szervezetekkel. A főpolgármester szerint egyáltalán nem „antihumánus” a főváros döntése. Az önkormányzat a jövőben csak két civil szervezettel állapodik meg.
Napi többórás vízkorlátozásra készülhetnek Szalánta lakói, mert a Tettye Forrásház Zrt. azt tervezi, elzárja a vizet a településen. Ezt azzal indokolják, hogy, a település még nem mondta fel a szerződést a Pécsi Vízművel.
Az LMP szerint az egykulcsos adó bevezetése hatalmas lyukat ütött a költségvetés bevételi oldalán. Scheiring Gábor úgy véli: ezt a kormány is elismerte.
A Tárki friss kutatása szerint a Fidesz-KDNP továbbra is fölényesen vezet a többi politikai párt előtt, ugyanakkor előnye tavaly év vége óta folyamatosan olvad, tavaly decembertől idén márciusig egyharmaddal csökkent szimpatizánsai köre.
A "szociális válsághelyzet" megoldására határozati javaslatot fogalmaztak meg a szocialista képviselők az észak-borsodi Kazincbarcikán tartott részországgyűlésen.
A Nézőpont Intézet megállapításai szerint továbbra is jelentős támogatással rendelkeznek a Fidesz-KDNP-kabinet intézkedései. A Kopint-Tárki elemzése szerint viszont nem biztos, hogy a kormánynak sikerül növekedési pályára állítani az országot.
Június és december között hónapokon át törvénytelenül vett fel több százezer forint közpénzt Földi László KDNP-s országgyűlési képviselő, ceglédi polgármester. A politikus ugyanis jogellenesen egyszerre vette fel önkormányzati költségtérítését és teljes összegű választókerületi pótlékát is, pedig ez tilos, írja a Blikk.