HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > MOBIL > Érdekességek - Tartozékok > Szakít a Samsung és az Apple?

t: 2642

Szakít a Samsung és az Apple?

A Korean Times szerint a Samsung Display szerződést bontana az Apple-vel, és a koreai gyártó nem készítene több kijelzőt az Apple eszközeihez. A hírek szerint a Samsung azt tervezi, hogy teljesen felszámolja az Apple-vel évek alatt kialakított üzleti kapcsolatait, mivel úgy vélik, az új képernyők gyártása számukra már kevésbé jövedelmező, mint a korábbi modellek esetében. Egyes értesülések szerint a Samsung nem akar versenyezni a konkurenciával, akik olcsóbban tudnának hardvert gyártani az Apple-nek.

A Samsung hivatalos szóvivője a téma érzékenységére való tekintettel nem kommentálta az értesüléseket. A piaci elemzők úgy vélik, a Samsung döntését az is indokolhatja, hogy az Apple egyre szűkebbre hagyta az árrést, így a gyártónak kevesebb bevétele folyt be a megrendelőtől.
Legyünk inkább barátok

Az Apple már korábban is próbált függetlenedni a koreai gyártótól, akik szinte az összes Apple-termékhez gyártottak kijelzőt; az amerikai cég a konkurenciától állítólag kedvezőbb árajánlatot kaptott a gyártásra. A Samsung egy, a neve elhallgatását kérő vezetője szerint a jelenlegi árrés mellett számukra már nem éri meg az Apple-nek dolgozni, és jövőre felszámolják az együttműködést.

A Korean Times értesülései szerint a Samsung máshonnan is pótolhatja a kieső bevételt. A Samsung saját eszközöket is gyárt, és az Amazon is egyre több olyan táblagépet értékesít, az ezekhez használt kijelzők gyártása pedig kárpótolhatja a céget az esetleges veszteségekért. Ettől függetlenül a Samsung számára gyümölcsöző volt az együttműködés; az elmúlt fél évben több mint 15 millió kijelzőt készítettek az Apple-nek. Az LG Displays és a japán Sharp esetében ugyanez a szám, 12,5 millió, illetve 2,8 millió volt.

A fentebb említett, a kérdéses területen dolgozó névtelen forrás szerint a Samsung a harmadik negyedévben már csak 3 millió kijelzőt készített az Apple-nek, és arra számítanak, hogy az utolsó negyedévre ez a mennyiség feleennyire csökkenhet. Ezt alátámasztja, hogy már az Apple kedden bejelentett táblagépéhez, az Ipad Minihez sem ők gyártják a 7,85 hüvelykes érintőképernyőket.

index

2012.10.24

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok