HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Forma 1 > Alonso és Vettel párbaja

t: 3902

Alonso és Vettel párbaja

Csak egymásra figyel a futamon Fernando Alonso és Sebastian Vettel

Jeongam ‒ Mintha megtört volna Fernando Alonso (31, Ferrari) lendülete. A Forma–1 kétszeres világbajnok spanyol pilótája a mostani vb-sorozat második felében még csak 40 pontot szerzett, míg legnagyobb vetélytársa, a címvédő német Sebastian Vettel (25, Red Bull Racing) ugyanennyi idő alatt, vagyis az utóbbi öt futamon a lehetséges 125 egységből 80-at gyűjtött be.

Az ibériai pilóta azonban bízik benne, hogy megint fordul a kocka, s számára jönnek kedvezőbb napok – ráadásul a világbajnoki cím sorsa is kettejük külön csatájában dől el.

„Mostantól nem számít, összesen hány pontom van, csak az a fontos, hogy többet szerezzek, mint a legközelebbi riválisom – tekintett előre Alonso, aki a mai Koreai Nagydíj időmérő edzésén csak a negyedik rajtkockát tudta megszerezni. – Így aztán mi más is lehet a célom, mint hogy Vettel előtt kell végeznem."

A Ferrari spanyolja elszánt, fogadkozik, de azt ő is elismeri, nincs könnyű dolga, mert riválisa ma is két hellyel előbbről, az első sorból indul.


Sebastian Vettel (jobbra) Red Bullja erősebbnek tűnik, és csak négy pont a hátránya a vb- pontversenyben

„El kell ismerni, hogy a Red Bull Racing előttünk jár, jobb a versenykocsija. Az erős autóban áll a legfőbb ereje, de azért fel tudjuk venni a harcot vele, mert a miénk a legjobb csapat – értékelt a 194 pontos Alonso, akinek már csak négy pont az előnye Vettellel szemben. – Csak egy a lényeg: az utolsó futam, a Brazil GP után én legyek a tabella élén."

A Koreai Nagydíjon az ausztrál Mark Webber (36, Red Bull Racing) startolhat a legkedvezőbb helyről.

blikk.hu

2012.10.13

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok