HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > MOBIL > Telefonok > Kiszivárgott a BlackBerry-k útiterve

t: 5577

Kiszivárgott a BlackBerry-k útiterve

A Reaserch in Motion mostanában eléggé a gödör mélyén van. Piaci részesedése folyamatosan esik, és a veszteséges negyedévek is sorban követik egymást. Most viszont szerencsére valamelyest jobb hírrel kapcsolatba kerültek a címlapokra, ami már nagyon kellett.

Persze azért maradéktalanul nem lehetünk boldogok, hiszen a kiszivárgott dokumentum megerősíti azt is, hogy a vállalat kénytelen volt átütemezni a fejlesztéseit a rengeteg megszorítás és költségcsökkentés miatt. A napvilágot látott tervek alapján viszont idén mégsem maradunk új RIM modell nélkül. Az új gép sajnos nem egy BlackBerry 10 alapokon nyugvó okostelefon lesz, csak a PlayBook egy modellfrissítése, mely már 4G LTE hálózati modemmel a fedélzetén indul hódító útjára.



A 2013-as év szerencsére már sokkal mozgalmasabbnak ígérkezik majd. Az év első negyedévében leleplezik a BlackBerry 10 operációs rendszert, majd rögtön két készüléket is piacra dobnak ezzel megerősítve. Az egyik eszköz a már korábban kiszivárgott "London" kódnevű gép, ami csak egy érintőkijelzőből áll, míg a másik a hagyományokat örökíti tovább, és teljes QWERTY gombsorral rendelkezik majd, ez lesz a "Nevada", és a PlayBook is megkapja a BB10-es frissítését. A következő évben az év második felében sem unatkozunk majd, mivel a "Blackforest" fejlesztői néven futó tábla mellett, két, egyelőre ismeretlen masinát is kapunk. Ezeket a Nashville és a Naples kódneveken említi az anyag, de ábrák hiányában kiindulási alapunk sincs arról, hogy mik lehetnek.

iphone.hu

2012.07.05

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok