HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > MOBIL > Telefonok > Zöld utat kapott a Galaxy Tab Ausztráliában

t: 2895

Zöld utat kapott a Galaxy Tab Ausztráliában

Az iPadet gyártó Apple szabadalomsértés miatt perelte be a Galaxy Tab gyártóját, a Samsungot. A bírósági döntés értelmében a Samsung leállította a táblagép forgalmazását, ám az új ítélet már nem az Apple-nek kedvezett.

Az ausztrál bíróság visszavonta az októberben hozott ítéletét, amelyben megtiltották a Samsungnak, hogy a kontinensen értékesítse a Galaxy Tabet. A táblagép bevezetése óta az Apple több országban is beperelte a Samsungot, mivel szerintük az eszköz az iPad másolata, ez pedig szabadalmi jogokat sért.

A döntést nagyban befolyásolta, hogy a Samsung úgy döntött, újratervezi a táblagépet. A Galaxy Tab 10.1 új verziója már kapható Németországban is, ahol korábban az Apple ugyanerre hivatkozva tiltatta be az eszköz árusítását. Az új modell piacra dobásával azonban a Samsung sikerrel hárította el a korábbi akadályt.

A két cég pereskedése több hónapja kezdődött. A vállalatok csatározásában a Samsung nem csupán passzív félként vesz részt: az iPhone 4S piacra dobásának idején ők is szabadalomsértéssel vádolták meg az Apple-t, arra hivatkozva, hogy a cupertinói cég megsértette a WCDMA-szabvánnyal kapcsolatos szellemi tulajdonukat. A Galaxy Tab modellfrissítése átmenetileg csillapíthatja a kedélyeket, de valószínű, hogy az Apple nem hagyja szó nélkül a bíróság döntését.

index

2011.12.04

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok