HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > MOBIL > Telefonok > Az okostelefonok verik a kézi konzolokat

t: 2969

Az okostelefonok verik a kézi konzolokat

A Flurry marketingcég elemzése szerint az Apple iOS és a Google Android operációs rendszerekre írt játékok már több bevételt termelnek, mint a Nintendo és a Sony kézi konzolai.

A digitalis tartalomelosztás már több dolgot megváltoztatott a piacon: a zeneipart az iPodon és az iTunes Store-on keresztül. Az utóbbi időben azonban egy szegmenst sem változtatott meg annyira ez folyamat, mint a videójátékokét.

A két japán vállalat évekig uralta a hordozható játékgépek piacát. Ebben az évben viszont már – legalábbis a Flurry által felügyelt projektekben – a telefonok több hasznot termelték. Amennyiben a főleg publikusan elérhető adatokra épülő elemzés megállapításai helytállóak, akkor a mobilos játék most először halványítja ek tradícionális versenytársait.

A cég szerint az előretörés oka a táblagépek és okostelefonok elterjedtségében és a hozzájuk kapható alkalmazások olcsó árában keresendő. Természetesen az okostelefonok fenti eredménye csak a kézi konzolok – a Nintendo DS és a Sony PSP – forgalmát veri, a hagyományos konzolok (Xbox 360, Wii, PlayStation 3) nem szerepelnek az összehasonlításban.

index

2011.11.13

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok