HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > MOBIL > T-Mobile hírek > A Magyar Telekom nem akar kötbért fizetni

t: 3992

A Magyar Telekom nem akar kötbért fizetni

Egy előre tervezett éjszakai munka során fellépő váratlan szoftverprobléma miatt akadozott a T-mobile szolgáltatása pénteken napközben, a szolgáltatás délután fél 4-re az ország egész területén helyreállt, fennakadások már csak egyedileg lehetségesek, derült ki a Magyar Telekom közleményéből.

Elsősorban a hálózaton belüli hívások nagy része volt sikertelen. Az előfizetők azt tapasztalták, hogy a hívott fél nem elérhető, mintha ki lenne kapcsolva, így sok esetben a hangposta jelentkezett be. A hibából adódó, az átlagosnál nagyobb hálózati igénybevétel átmenetileg zavart okozhatott az SMS-ek továbbításában is, írják.

A Magyar Telekom arra kéri az előfizetőket, hogy kapcsolják ki, majd be a készüléküket, hogy újra feljelentkezzenek a hálózatra.

A cég állítása szerint minden szükséges lépést megtettek a hálózati hiba kijavításáért, úgy látják, hogy a szolgáltatás kiesése miatt nem kötelesek kötbért fizetni, ugyanakkor tíz ingyenes, hálózaton belül lebeszélhető perccel kárpótolnák az előfizetőiket. Ennek részleteit később közlik majd.

Ha a hiba a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetését jelenti, akkor a cég üzletszabályzata szerint 4 óránál hosszabb leállás esetén jár a
kötbér, amit az elmúlt 6 havi költés alapján számolnak ki. Az ügyfelek
a napi átlag nyolcszorosát kaphatják kártérítésként. Időnként lehetett telefonálni, ezért nem jelenthette a hiba a szolgáltatás ideiglenes szüneteltetését.

Egész nap akadozott

A hiba olvasóink szerint érezhető volt Budapesten, Kecskeméten, Szegeden, Debrecenben, Sopronban és az ország egész területén. A kommentekből kiderült, hogy a probléma először péntek hajnali 1 óra 53 perckor jelentkezett egy, a rendszerbe húsz másodpercenként automatikusan feljelentkező GPRS-eszköz szerint.

A mobilszolgáltató ügyfélszolgálatán az automata közölte, hogy karbantartás miatt a mobilhálózat működése bizonytalan. Azt javasolták, hogy a készüléket az ügyfelek kapcsolják ki és be, ez azonban csak rövid időre orvosolta a problémát, olvasóink szerint a hibajelenség három-négy hívás után újra jelentkezett, máshol meg egyáltalán nem segített.

A Twitterren megjelent az egyes cégeknek korábban kiküldött hivatalos T-Mobile tájékoztatás is, amely szerint "[a cég] kapcsolóközpontjaiban az éjszaka folyamán végzett szoftver korrekciós munka következményeként egyes hívószámok nem érhetőek el, csak segélyhívásra alkalmasak, és az sms szolgáltatás is bizonytalanul működik."

A Ferihegyi reptér is reagált a kialakult helyzetre, tudósítónk szerint tízpercenként bemondták, hogy " ladies and gentleman,
nationwide technical breakdown"

A Figyelőnet szerint [1] nem működtek a kapcsolt szolgáltatások sem, akadozott a banki kódok visszaigazolása, a mobilparkolás, az autópálya-matricák értékesítése, egyszóval minden, ami a T-Mobil hálózatát használná. Leszámítva a 3G-s internetet, ami viszont a kommentek szerint hibátlanul működött.

A T-csoporton belül idén már volt [2] egy hasonló probléma, amikor áprilisban Németországban állt le négy órára a teljes szolgáltatás szerverhiba miatt, és 39,1 millió előfizető maradt vonal nélkül. A német T-Mobile később ingyenes sms-küldési lehetőséggel próbálta nyugtatni a kedélyeket.

Nem okozott nagyobb fennakadást

A mentőknél és a tűzoltóknál nem okozott nagyobb problémát a legnagyobb mobilszolgáltató pénteki leállása, inkább az egyéni előfizetőknek járt kényelmetlenséggel az üzemzavar. A T-Mobile hálózatából a leállás ellenére is elérhető volt a mentők segélyhívószáma. A Fővárosi Tűzoltósághoz mindhárom mobilhálózatból érkeztek hívások pénteken, munkájukban az üzemzavar nem okozott fennakadást.

A taxitársaságok többsége több rendszert is használ, így a T-Mobile zavara a működésüket nem befolyásolta, ugyanakkor Antall Mihály, az Airport Shuttle-Minibusz operatív vezetője elmondta, hogy érzésük szerint sok megrendelés nem érkezett meg a társasághoz péntek délelőtt.

A bankoknál elmondták, hogy azon ügyfeleknek okozott problémát, akik mobiltelefonjuk használatával kezelik számlájukat. Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség bankbiztonsági bizottságának elnöke közölte: minden banknál érzékelhető volt az üzemzavar, ahol SMS-sel hitelesítik a tranzakciókat. Akinek nem működött a mobiltelefonja, adatokat le tudott kérdezni, de tranzakciót egy ideig nem tudott végezni.

Elégtelen kommunikáció
A szolgáltató délig nem tudott semmilyen tájékoztatást adni, ugyanis az illetékesek 30-as mobilszámai nem voltak kapcsolhatók, így a webkettőn keresztül kommunikált a külvilággal: a társaság először Twitteren üzent [3].

A Vodafone viszont sajtóközleményében tudatta, hogy nincs köze a válaszhoz, egyúttal felajánlotta segítségét a T-Mobile-nak a hiba elhárításában. Ugyanakkor hirdetésével meglehetősen hamar reagált [4] a kialakult helyzetre.

index

2009.12.07

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok