HIRDETÉS
HIRDETÉS

MAGAZINOK > AUTÓ-MOTOR > Újdonságok > Elindult a Reva elektromos autó forgalmazása

t: 7720

Elindult a Reva elektromos autó forgalmazása

Elindult a Reva elektromos autó forgalmazása Budapesten, a tervek szerint a következő 12 hónapban 100 darabot értékesítenek - mondta Szabó János, a magyarországi kizárólagos forgalmazó, a Comtex Green Zrt. vezérigazgatója a jármű budapesti bemutatóján kedden.

Magyarországon a főváros mellett egyelőre csak Debrecenben működik irodája a társaságnak, de terveik között szerepel, hogy a következő egy évben minden megyeszékhelyen nyissanak üzletet - tette hozzá a vezérigazgató. Az indiai-amerikai vegyesvállalat, a REVA Electric Car Company Ltd. által gyártott járműveket egyelőre Indiából szállítják Magyarországra, de a cég tervei szerint a következő három évben létrehoznak egy gyárat Európában is.

Szabó János úgy fogalmazott: "ha rajtunk múlik Magyarországon lesz ez a gyár". Az autókat Magyarországon csak megrendelésre szállítják le, ennek ideje mintegy 3 hónap. Képgaléria megtekintése Ólomsavas akkumulátor esetén az autót 8 órát kell tölteni, hatótávolsága 80 kilométer, végsebessége pedig 80 kilométer/óra. Szabvány konnektorba dugva feltölthetők az autók. Az alapkategória ára 12 ezer euró, több mint 3,7 millió forint.

A forgalmazó számításai szerint az autó teljes feltöltése jelenleg 389 forint, szén-dioxid és egyéb károsanyag kibocsátása pedig nulla. Jelenleg összesen 4 ezer darab ilyen jármű fut az utakon. Ebből 1500 darab Angliában, sokat használnak Indiában, Norvégiában, Franciaországban, Spanyolországban, Belgiumban, Cipruson és Costa Ricán.


autohirek.hu

2009.06.03

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb magazinok