HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Nem kíván a szocialista párton kívül politizálni Szanyi Tibor, aki leszögezte azt is: nem kíván kilépni az MSZP-ből, ahogy Szili Katalin sem
Ahol lehetséges, a települések visszakapják bezárt tanintézményeiket, mert azok nem jelentenek túl nagy terhet az oktatás összköltségvetésének - nyilatkozta az oktatási államtitkár
Alaposan átgondolta, hogy a jövőben kikkel akar együtt dolgozni - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára
A Népszava szerint Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került, mint egy olyan főpolgármester-jelölt, aki mögött több párt, szervezet is felsorakozna
A belügyminiszternek nem számít a politikai hovatartozás, ha korrupcióról van szó. Pintér Sándor egy lapinterjúban elmondta: nem csak az előző kormányok gyanús ügyeit fogják kivizsgálni
A párt szerint h a aFidesz most 2013-ra saccolja a gazdasági fellendülést, akkor elképzelhető, hogy három év múlva 2016-lesz a céldátum
Ma több módosító indítványt adtak be a képviselők a kormány médiával összefüggő törvényjavaslatához, az MSZP szerint a kormány a közmédiumok függetlenségének megszüntetésére készül
Az MSZP-nek egyharmada sincs, de a parlamenten kívüli erőkkel kikényszeríthető a kormányzási irányváltás a szocialista politikus szerint
Baranya László új elnök-vezérigazgató 1993-tól közel kilenc évig már dolgozott a fejlesztési banknál
A magyar miniszterelnök másik fő feladatként említette a családtámogatás növelését
A párt szakpolitikusa szerint a Pintér Sándor által ismertetett országos közbiztonsági akció is a szemfényvesztés kategóriájába tartozik
Kálmán Lajos döntése okáról nem kívánt nyilatkozni
Korrupciós cselekmények elkövetésével gyanúsítják az APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságának hat munkatársát, valamint két vállalkozót.
Mint az ismeretes a keddi nap folyamán brutális rendőri intézkedések mellett lakoltattak ki között egy ötgyermekes budafoki családot.
Menesztik az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi Vízügyi Felügyelőség vezetőjét, mert bevásárlóközpontok építését engedélyezték a Sajó árterében. Sokak szerint ez is szerepet játszott abban, hogy Felsőzsolcát elöntötte a víz. Az Auchan azzal érvel, hogy az áruház építése előtt mederrendezésre és új gát építésére kötelezték őket. Felsőzsolcán százhatvan ház omlott össze, a várost most fertőtlenítik.

Első  Előző  Következő  Utolsó